Nincs igazgató, úgy néz ki, a gyerekek a tanáriban kaphatnak helyet, pedig a tantermek üresek – A minisztérium szerint szakmai döntés született a Kontyfa utcai iskoláról

A szülők minden követ megmozgattak, hogy maradhasson az iskola élén az addigi igazgató, de csak annyit értek el, hogy az épületben működő másik iskola életét nehezítette meg a tankerület.