Pressman: A szuverenitásvédelmi hatóság tervéhez képest Moszkva külföldiügynök-törvénye enyhe és szelíd
Az amerikai nagykövet a Magyarországon lévő amerikai cégek kamarájában beszélt arról, mennyire aggasztóan viselkedik az Orbán-kormány.
David Pressman beszédet mondott az Amchamben, a Magyarországon lévő amerikai cégek kamarájában, ahol azt mondta, hogy amikor Orbán Viktor az USA-t Magyarország egyik legfőbb „ellenségének” nevezi ki, vagy nyilvánosan kijelenti, hogy az Egyesült Államok kormánya megpróbálja megbuktatni a magyar kormányt, a miniszterelnök szavai nemcsak Washingtonban, hanem az itteni amerikai cégek központjában és tárgyalótermeiben is hatnak.
Amikor „váratlan adókat” vetnek ki, vagy Lázár János kijelenti, hogy az egyes ágazatokban tevékenykedő külföldi cégek „persona non gratának” számítanak, és javasolja, hogy adják el a cégeiket, majd hagyják el az országot, az hat a külföldi befektetésekre – mondta az amerikai nagykövet.
Amikor könyveket fóliáznak be, könyvesboltokat büntetnek, és kirúgják egy nagy kulturális intézmény vezetőjét fényképek kifüggesztése miatt, komoly kérdések merülnek fel Hollywoodban Magyarország szórakoztatóiparának jövőjével kapcsolatban – utalt L. Simon László bukására. „Nem kell ezeket a kérdéseket elképzelnem, hallottam őket” – mondta Pressman.
A nagykövet szerint aggasztó a kormány javaslata egy új hazai biztonsági ügynökség létrehozására, aminek korlátlan és ellenőrizetlen nyomozói jogok állnának rendelkezésére, ideértve az ország hírszerzésének felhasználását, kihallgatások kiadását, dokumentumokat követelve és bárkit kihallgatva a „demokratikus vita” résztvevői közül, mindenféle bírói felügyelet nélkül.
A kormány tervezett hatásköre lélegzetelállítóan széles. A tervek alapján képes lenne elővenni az itt lévő amerikai cégeket és alkalmazottaikat is, ha úgy ítélik meg, hogy részt vesznek az „érdekérvényesítési tevékenységekben” vagy a „demokratikus vita” folytatásában, ahogyan a független médiaszervezeteket és civil társadalmi szervezeteket is. „Ehhez a tervezethez képest Moszkva külföldiügynök-törvénye enyhe és szelíd” – mondta Pressman, akit az utóbbi időkben több kormányzati szereplő is bírált, köztük Kovács Zoltán és Menczer Tamás.
Az amerikai nagykövet arról is beszélt, hogy „egyre gyakrabban látunk olyan szövetségest, amelyik a NATO szövetségeseire támaszkodik, de jól érzi magát, ha figyelmen kívül hagyja ugyanezen szövetségesek és a mi szövetségünk érdekeit, az európai háború idején is”.
Hogy figyelmen kívül hagyja, az nyilvánvaló, amikor a miniszterelnök keblére öleli Putyint, amikor a kormánya azzal fenyegetőzik, hogy feltartja a szomszédos Ukrajnának szánt rendkívül szükséges segélyeket, miközben ukrán férfiakat, nőket és gyerekeket gyilkolnak meg háborús bűnösök – mondta Pressman. Amikor a független médiát és a civil társadalmi szervezeteket vegzálják és támadják, amikor a bírókat mocskolnak, amikor a nemzet meg akarja erősíteni kapcsolatait Oroszországgal egy olyan időszakban, amikor a szövetségesei éppen elszigetelik – mondta az amerikai nagykövet.
„A miniszterelnök éppen tegnap ismertette Magyarország filozófiáját e döntések mögött: Magyarország külpolitikája szerinte »radikális«. Diplomataként azt állítom, hogy országaink nemzeti érdeke olyan külpolitika fenntartása, ami tartós értékeken, közös érdekeken és a szövetségesek közötti hosszú távú stratégiai kötelezettségeken alapul, és ami példátlan stratégiai előnyökkel járt” – mondta Orbán külpolitikájáról.