Schmuck Andor: A cukorbetegek rémálma is fenyegeti
Az egykori politikus nemrég nemcsak élete sorsdöntő fejezeteiről, de a betegségéről is mesélt a Best magazinnak. The post Schmuck Andor: A cukorbetegek rémálma is fenyegeti first appeared on Story.
Folyton viccelődik, ha kell, ha nem, versekből idéz, énekel, úgymond, szerepel. Amikor egyedül van otthon, és mondjuk, nincs túl jól, akkor milyen?
Schmuck Andor: Fél órán át hihetetlenül sajnálnom magam, aztán kiröhögöm magam. Mi bajom lehet? Van két lábam, van két kezem, nincs feleségem, nincs gyerekem, a szüleim már nem élnek, nincs senkim. Nincs kiért felelősséget vállalnom, csak saját magamért. Szabad ember vagyok.
Rápillantottam a lábára, az egyiken valamilyen gyógyászati segédeszköz van. Mi történt?
S. A.: Édes, cukorbeteg fiú vagyok, ennek számomra az egyik látható tünete az volt, hogy az egyik végtagomon eltűnnek a hajszálerek. Ez azzal jár, hogy nem érzem, ha belelépek valamibe, szálkába, tüskébe, és azt sem érzem, hogy ez ott bent van a húsomban.
Ennek van következménye, az orvosommal éppen azon vagyunk, hogy megmentsük az egyik lábujjamat.
Ha viccelődni szeretnék, és miért is ne, beszéltem a pedikűrösömmel, azt mondta, ha kilenc ujjam lesz, ugyanannyit fizetek majd, mintha mind a tíz meglenne. Túl leszek rajta, volt már ilyen a másik lábamon is, az is meggyógyult.
Ha már betegség, A Nagy Duettben jelentette be, hogy elkezdődnek a kezelései, de arról nem beszélt, hogy mi baja. Lehet erről kérdezni?
S. A.: Igen, és annyit el is árulok, küzdök, harcolok, hatvan nap múlva kiderül, hatásos-e a terápia, amit kapok.
Terápia? Kemoterápia vagy sugár?
S. A.: Mosolyterápia. Várjuk ki a végét, és akkor majd bővebben beszélek az egészről. Volt már ilyen betegségem, azt is szép csendben elrendeztem, és szerencsére meg is gyógyultam. A Nagy Duettben is csak azért volt ez az őszinteségi rohamom, mert a partneremnek, Sári Évának az induláskor őszintén elmondtam, baj van.
Ha gondolja, cseréljen le valaki másra, mert nem biztos, hogy végig tudom csinálni, és nem akarnám rontani az esélyeit.
Ő erre azt mondta, csináljuk együtt, majd meglátjuk, meddig jutunk. Kiestünk, nem miatta, hiszen ő csodálatos, tehetséges művész, hanem miattam.
Azt látom, nem jön zavarba, sőt nagyon szereti, ha a nyilvánosság előtt kell énekelnie, verset mondania, televíziós műsorokban szerepelnie. Kitől örökölte az efféle tehetségét?
S. A.: Anyámat tudom idézni, ő mondta mindig: „Édes fiam, köszönj minden egyenruhásnak, mert nem tudhatod, melyik volt az apád.” Erre apám persze ideges lett, de kétségtelen, a családban én voltam a kakukktojás. Én voltam a legmagasabb, a legkövérebb, a legnagyobb lábú, 50-es a lábam. Hogy kitől örököltem a tehetségemet? Munkás szülők gyereke vagyok, az én művészképzőm a hetedik kerület, a Landler Jenő utca és az utcagyerekek voltak. Három szoba, három gyerek, két szülő, nagymama… Így élt a család otthon, egyébként Zámbó Jimmyvel laktunk egy házban.
Gyerekkorában mit tervezett, mi lesz, ha nagy lesz?
S. A.: Gyűlöltem gyerek lenni, már akkor öreg akartam lenni. Ahogy most, már akkor is szerettem az idősek társaságában lenni. Egyszer azt mondta nekem egy jósnő, valószínűleg ez azért van, mert nem érem meg az öregkort. Most, ha néha belenézek a tükörbe, úgy érzem, igaza volt.
Ne mondjon ilyet, remekül néz ki.
S. A.: Én is ezzel áltatom magam, de látna reggel, amikor igyekszem összeszedni magam.
Visszatérve a családjára, ahhoz képest, hogy gyerekkorában nagy családban nőtt fel, jó ideje egyedül él. Igaz, kétszer nősült, kétszer vált.
S. A.: Egyedül élek, de nem vagyok magányos. Nincs okom panaszra, gyönyörű szerelmeim, feleségeim voltak, és gyönyörű válásaim is voltak. Az elsőnél megkértem a szimfonikus zenész haverjaimat, hogy amikor kimondják a válást, a bíróság előtt játsszák el a Time to Say Goodby című dalt. A bírónő meghallotta, és sírt.
Nyolc évre rá másodjára is váltam, ugyanaz a bírónő mondta ki a válásunkat. Ekkor azt mondta: „Schmuck úr, lehet újra házasodni, még tíz évem van a nyugdíjig, addig bármikor jöhet.”
Egyébként megtaláltam a legjobb idézetet a harmadik esküvőmhöz, ha lesz. Így szól: „A harmadik házasság a remény diadala a tapasztalat fölött.” Ez szerintem hibátlan gondolat. Egyébként egyedülálló férfiként remekül ellátom magam, már mindenem eladtam, nincs semmim, nincs autóm, nincs lakásom, egy pici bérelt lakásban élek. Minden pénzem beforgattam a 21 éve általam alapított Tisztelet Társaságba. Nincsenek nagy igényeim, amikor például este lefekszem a tábori ágyamra, magam mellé teszek két csomag virslit, ezt eszem vacsorára. Hidegen, mert lusta vagyok megfőzi.
Mi van, ha súlyos beteg lesz, ki ápolja majd?
S. A.: Engem ne ápoljon senki. A sorsra vagy inkább a Jóistenre bízom magam, és csak remélni merem, kegyes lesz hozzám, méltó véget és halált mér majd ám. Ha mégsem, akkor biztosan elszúrtam valamit az életemben.
Kiemelt kép: Trenka Attila/fotocentral.hu
The post Schmuck Andor: A cukorbetegek rémálma is fenyegeti first appeared on Story.
