Schóbert Norbi és a többi sztárcsemete: Saját jogon akarnak híresek lenni
Nem lehet könnyű ismert felmenők árnyékában felnőni, pláne ha az illető egyszer csak önálló jogon szeretne híressé válni. The post Schóbert Norbi és a többi sztárcsemete: Saját jogon akarnak híresek lenni first appeared on Story.

Képzi a hangját
Ifj. Schóbert Norbit láttuk már a Farm VIP-ben nomád körülmények között szerepelni, a Sztárboxban verekedni, tavaly pedig a Megasztárban adott számot énektudásáról. Ifjabb Schobert Norbi egészen eddig jól titkolta, hogy nemcsak a zsírégetéshez ért, az éneklés sem áll távol tőle. „Kiskorom óta énekelek, de tudatosan nem igazán foglalkoztam vele. Egészen mostanáig. Az utóbbi időben kezdtem el énektanárhoz járni, de alapvetően itthon, magamnak énekelek – mondta nemrégiben egy napilapnak a 19 éves fiú. – Egy ideje már bennem volt, hogy kipróbáljam magam, most értem meg arra, hogy ezt meg is tegyem!”
De nem a fitneszházaspár gyermeke az egyetlen, aki énekesi babérokra tört. Akadtak más sztárcsemeték is, akik tehetségkutató műsorokban próbáltak érvényesülni – nem egyszer megdöbbentve a hallgatóságot.

„Megfizette a tanulópénzt”
Ahogy vannak sikersztorik, úgy akadnak kínos pillanatok is a tehetségkutatók válogatóján. Egyik ilyen Rékasi Károly és Détár Enikő lányához, Rékasi Eszterhez köthető, aki még 2015-ben egy énekes-táncos produkcióval próbált szerencsét a Hungary’s Got Talent színpadán.
Az akkor 26 éves lány előadását végül a szülei hírneve sem tudta megmenteni, a zsűri ugyanis értékelhetetlennek ítélte. Édesanyja ennek ellenére úgy vélte, hogy gyermekének hasznára válik majd ezt a tapasztalat. „Ez az ő döntése volt, mi ezt tiszteletben tartottuk, nem akartunk beleavatkozni az apjával. Azt gondolom, megfizette a tanulópénzt, és a kudarc, amit most átélt, előbb-utóbb az épülésére szolgál majd” – mondta akkoriban a Best magazinnak Détár Enikő.

Sírva távozott a stúdióból
Egy évvel ezelőtt igazi családi drámának lehettek szem- és fültanúi a The Voice nézői. A versenybe ugyanis az egyik coach, Trokán Nóra féltestvére is benevezett, Magyar Elektra produkciójára azonban egyik zsűritag sem fordult meg a székkel. A lány kilétére csak a kiesése után derült fény. „Álljatok meg, mert most nekem kell beszélnem: ő a húgom. Az van, hogy ő sokkal jobb ennél, tudom, százszor. Szerintem már nagyon szigorú mindenki” – vette védelmébe testvérét Nóra, ám így sem tudta megmenteni Elektrát, aki végül sírva távozott a stúdióból.

Felkarolta Geszti
Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, Wolf Péter lánya 2010-ben adott számot az énektudásáról. A tehetségkutatót nem ő nyerte, mégis Wolf Kati lett az évad egyik legnagyobb győztese. Mentora, Geszti Péter ugyanis ígéretet tett neki, hogy kárpótlásul ír neki egy dalt, a Szerelem, miért múlsz? című sláger pedig meghozta Kati számára a várva várt sikert.

Kilépett apja árnyékából
Az X-Faktor első évadának legjobb női hangja, Janicsák Veca kétségtelenül a tehetségkutatók egyik nagy felfedezettje. Bár a Z’Zi Labor frontemberének, Janicsák Istvánnak a lánya csupán a negyedik helyig jutott, Vecának így is sikerült kilépnie híres édesapja árnyékából, zenei karrierje pedig azóta is töretlen.
Kiemelt kép és fotók: Birton Szabolcs, Nagy Zoltán, Olajos Piroska, Schumy Csaba, Trenka Attila, TV2, RTL, Archív
The post Schóbert Norbi és a többi sztárcsemete: Saját jogon akarnak híresek lenni first appeared on Story.