Szakított Molnár Gusztáv és szerelme

A színész nemrég még a gyermekvállalást tervezte Mucsi Dorinával. The post Szakított Molnár Gusztáv és szerelme first appeared on Story.

Szakított Molnár Gusztáv és szerelme

A színészt az elvonó után arra kérték, legalább egy évig ne kezdjen új kapcsolatba, de a szerelemnek ez sem szabhatott határt. Molnár Gusztáv és Mucsi Dorina márciusban tették hivatalossá a kapcsolatukat. Gusztinak pedig már meg is fordult a fejében a gyerekkérdés. Úgy tűnt, az ötlet Dorinának sem volt ellenére, sőt a TV2 riportjában elhangzott, ő maga mondta ki Gusztinak, hogy lehet szó a dologról, „ha úgy alakul.” Sajnos azonban az élet máshogy írta meg a történetüket és Dorina bejegyzéséből kiderült, hogy szakítottak. „Sziasztok, Ezúton tájékoztatok mindenkit, hogy Molnár Gusztáv és én már nem alkotunk egy párt. Szép hónapokat töltöttünk együtt, de külön utakon folytatjuk. Békében váltunk el, és a továbbiakban nem kívánok megszólalni a témában. Megkérem a sajtó munkatársait, hogy ne is keressenek. Ez a bejegyzésem csak teljes terjedelmében közölhető! Ugyanitt megkérek mindenkit, hogy az esetleges cikkekben ne használja a képmásomat” – írta közösségi oldalán Dorina.

Guszti korábban arról is beszélt, hogy sajnos néha előfordul, hogy meginog, vagy előtör belőle a zöld szemű szörny. „Kiderült, hogy nagyon féltékeny típus vagyok… Idegesítően. Képes vagyok például kontrollhívásokat csinálni” – árulta el a színész, akivel az is előfordult, hogy azzal hívta fel Dorinát: attól fél, értéktelen lúzer, nem tart az élete sehová, és szerelme el fogja hagyni őt.

Kiemelt kép: Olajos Piroska/fotocentra.hu

The post Szakított Molnár Gusztáv és szerelme first appeared on Story.