Számos jogsértő esetet feltártunk idén, az elkövetők milliós bírságokat kaptak
Bár azt mondják, Magyarországon semminek nincs következménye, lapunknak 2024-ben többször is sikerült bebizonyítania az ellenkezőjét.

Mivel a hatóságok nem foglalkoznak sajtóhírekkel, tavaly úgy döntöttünk, nemcsak feltárjuk és bemutatjuk a korrupciógyanús ügyeket, de be is jelentjük azokat. Ezt a taktikát idén is alkalmaztuk – méghozzá eredményesen. Olyan ügyek kapcsán születtek jogsértést megállapító határozatok, amelyek nélkülünk elvesztek volna a süllyesztőben. A hatóságok összesen több mint 20 millió forint bírságot szabtak ki cikkeink nyomán.
Sokszor elhangzik, hogy az önkormányzatokra és a többi állami szervezetre kirótt büntetés valójában öngól, hiszen a bírságot ugyanúgy közpénzből fizetik ki, mint az elcsalt közbeszerzések árát. Bár ez valóban így van, nem tehetjük meg, hogy elsétálunk látványos jogsértések mellett, arra bátorítva az érintetteket, hogy legközelebb is hasonlóan járjanak el. A forráshiányos településeknek kiosztott büntetés talán visszatartó erővel bír, és a helyi vezetők munkájának fokozottabb ellenőrzését is eredményezheti.
1, Forintra pontosan eltalált tenderek
„Hiába verklizik itt a 24.hu, úgyse tudnak tenni semmit. Se a rendőrség, se a Hadházy, se önök. Hadházy be is kaphatja” – jelentette ki Nyírkarász volt fideszes polgármestere, Szalmási József egy korrupciógyanús ügy kapcsán. Tette mindezt azután, hogy korábban azt vallotta: Kovács Sándor szabolcsi fideszes országgyűlési képviselő lényegében megzsarolta őt, hogy az általa favorizált cég nyerjen az általuk kiírt tenderen. Bár a rendőrség bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást, lapunk a Közbeszerzési Hatósághoz fordult jogorvoslatért. A Döntőbizottság decemberben megállapította, hogy 11 esetben – így Nyírkarászon is – jogsértés történt, és összesen 8,8 millió forint pénzbírságot szabott ki.
2, Egy cég, több száz eset
Tavaly ősszel közérdekű bejelentést tettünk az Integritás Hatóságnál és a Közbeszerzési Hatóságnál, miután egy közbeszerzési szakértővel több száz közbeszerzési eljárást vizsgáltunk meg, és ismerős mintázatokat, valamint rendszerszintű korrupcióra utaló jeleket fedeztünk fel egy hajdúböszörményi cég, a Tömb 2002 Kft. nyertes tendereivel kapcsolatban. A Hatóság minden általunk bemutatott esetet kivizsgált, és 15 jogorvoslati eljárást kezdeményezett a Közbeszerzési Döntőbizottságnál. A határozatok májusban jelentek meg a Döntőbizottság oldalán: összesen 11,2 millió forint pénzbírságot szabtak ki a tenderek kiíróira.
3, A legszegényebbektől loptak
A felelőtlen gazdálkodás miatt 3,7 millió helyett 2,3 millió csomagot osztott ki a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság az RSZTOP – uniós támogatású – projektjei során. Azt, hogy az élelmiszereket túlárazták, lapunk derítette ki nyertes közadatpereket követően. A Transparency International Magyarországgal együtt bejelentést tettünk az ügyben az Integritás Hatóságnál, amely egy vizsgálat lefolytatása után bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és pénzmosás, hanyag kezelés és közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodás miatt tett feljelentést.
4, Rávilágítottunk a jogsértésekre
Büntetést szabott ki a Közbeszerzési Döntőbizottság három olyan közbeszerzés ügyében, amelynek kapcsán a Transparency International (TI) Magyarország tett bejelentést az Átlátszóval együttműködésben megjelent cikkeket követően. Sajókaza önkormányzata 400 ezer forintos, míg Nyírbogát és Nyírmada önkormányzata 1-1 millió forintos bírságot kapott a közvilágítási tendereik miatt. Mindhárom települést azért büntették meg, mert jogsértően korlátozták a versenyt.
5, Szépen indult, csúnya vége lett
A Little Miss Hungary gyermekszépségverseny szervezőjét, Bartolovics Ildikót nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetésével vádolták meg. Az ügyészség szerint Bartolovics 2017 és 2018 között gyermekszépségversenyek jogtulajdonosaként, szervezőjeként, közvetítőként járt el, ugyanakkor erre vonatkozó jogosultsággal, felelősségbiztosítással nem rendelkezett. A sértettek számára együttműködési keretmegállapodást ajánlott fel, melynek kapcsán 100 ezer forint megfizetését kérte, ám érdemi szolgáltatást cserébe nem nyújtott. Az eseteket bemutató cikkeink hozzájárultak ahhoz, hogy több sértett visszakaphassa a befizetett pénzét.
Top5-jogsertes2024
Katus Eszter
A címlapkép illusztráció (Átlátszó-montázs).