Szijjártó a párizsi külügyminiszteri találkozójáról: „Volt benne kakaó”

A találkozó több mint felét az „ukrajnai helyzet és a háború vitte el”. The post Szijjártó a párizsi külügyminiszteri találkozójáról: „Volt benne kakaó” first appeared on 24.hu.

Szijjártó a párizsi külügyminiszteri találkozójáról: „Volt benne kakaó”

Igen, igen, pont azt számoltam, hogy tizenkét program volt, 10:30-tól mostanáig, úgyhogy azért volt benne kakaó

érzékeltette napirendjének feszített voltát Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd esti élő videós bejelentkezésében, amelyben elsősorban a Catherine Colonna francia külügyminiszterrel folytatott kétoldalú megbeszéléséről kérdezték. A bejelentkezés hátteréül ezúttal a forgalmas késő esti, párizsi utca szolgált.

Szijjártó Péter azt mondta, a másfél órás tárgyalásnak több mint a felét az „ukrajnai helyzet és a háború vitte el”. A külügyminiszter úgy fogalmazott, egy dologban egyetértenek hivatali partnervel: mindketten békét szeretnének. Abban azonban, hogy hogyan lehetne elérni ezt a békét, „milyen ütemezésen” és milyen taktikai lépéseken keresztül, már különbözik az álláspontjuk. Szijjártó és a magyar kormány az szeretné, ha minél előbb béke lenne, azonnal tűzszünet lenne, és béketárgyalások kezdődnének.

A francia álláspont ebben a megközelítésében különbözik a mienktől, ahogy szinte az összes más európai ország álláspontja is különbözik a mienktől, és egy kivárás van arra nézvést, hogy talán lesz majd ukrán szempontból jobb hadi helyzet, amikor majd jobban lehet tárgyalásokat folytatni

– fogalmazott a külügyminiszter a hivatalos leirat szerint.

„Mi ebben nem hiszünk, mi azt gondoljuk, hogy az emberek szenvedésének most már véget kell vetni” – szögezte le álláspontját a tárcavezető. „Ami ezen kívül van, és ami nem európai uniós kérdés, de stratégiai, abban szinte mind egyetértünk, vagy azonos megközelítést alkalmazunk.”

Jó példa erre szerinte a nukleáris energia ügye, minthogy egy német-francia konzorcium szállítja az irányítási rendszert az új paksi reaktorblokkokhoz, és míg Párizs már megadta a szükséges engedélyeket, Berlin még nem. Sajnálatosnak nevezte Szijjártó, hogy a német kormány „bizonyos miniszterei blokkolják” a paksi beruházásban a Siemens Energy részvételét, és közölte, hogy minden ország úgy állíthatja össze az energiamixét, ahogy azt a nemzeti érdekei diktálják.

 A miniszter kitért az afrikai biztonság kérdésére is. Közölte: Budapest és Párizs egyaránt azon az állásponton van, hogy Európa biztonságának megteremtése „igazából Afrikából kezdődik”.

Párizsi bejelentkezésében Szijjártó érintette még a két ország közötti űripari együttműködést is, hangsúlyozva a jelentős francia részvételt a magyar űrprogramban. Kiemelte, hogy a francia vállalatok mára az ötödik legnagyobb beruházói közösséget alkotják Magyarországon, a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke pedig tavaly meghaladta a tízmilliárd eurót és ezzel rekordot döntött.

„Tehát ami a praktikus együttműködést illeti, ott van egy stratégiai érdekazonosság, van egy kölcsönös tiszteleten alapuló és kölcsönös előnyökkel járó együttműködés a két ország között” – fogalmazott a miniszter.

The post Szijjártó a párizsi külügyminiszteri találkozójáról: „Volt benne kakaó” first appeared on 24.hu.