Szilágyi Liliána takarítónőként dolgozott Mexikóban

A napokban érkezett haza Mexikóból, ahol öt hónapot töltött, és ahova pár héten belül vissza is fog menni. The post Szilágyi Liliána takarítónőként dolgozott Mexikóban first appeared on Story.

Szilágyi Liliána takarítónőként dolgozott Mexikóban

Szilágyi Liliána rengeteg szereplést, interjút vállalt, miután elmondta, édesapja évekig lelkileg és fizikálisan is bántalmazta. Ez az időszak több mint megterhelő volt a számára, ezért tavaly májusban úgy döntött, hogy teljesen egyedül kiutazik egy hónapra Guatemalába. Mint mesélte, akkor egy új időszámítás kezdődött az életében, rájött, jobb neki, ha távol van, végül ezért is próbált szerencsét Mexikóban. „Olyan szintű félelem volt bennem, mielőtt elindultam volna, hogy teljesen az volt bennem, lehet, hogy két hét múlva hazajövök, és újrakezdek mindent – magyarázta a magyar úszó a Lélekközösség című YouTube-műsorban. Majd arról kezdett mesélni, miből élt, mit csinált Tulumban. – Jelentkeztem egy hostelbe munkára, mondván, nézzük meg tényleg mindent a nulláról kezdve… Megkaptam a munkát, igazából ez abból állt, hogy takarítottam egy hónapon keresztül. Mindent és mindenhogyan. Ami nagyon jó volt, mert van egy kis tisztaságmániám meg egy kis OCD-m, amiket nagyon jól ki tudtam élni – nevetett fel. – Feltettem a zenét, és akkor sikáltam a vécét, felsepertem a faleveleket, meg főztem, meg mosogattam, ami tök jó volt. És rengeteg minden elindult bennem. Tehát az például, hogy az első nap megjelent az a gondolat – az egómból –, hogy ’De hát én egyszer a világon az egyik legjobb voltam valamiben, és most itt vécét súrolok, hogy ez micsoda dolog?!’ De utána rögtön jött már az a belső hang, hogy de valahol el kell kezdeni az új utat…” Liliána egy hónap után otthagyta Tulumot, és átköltözött egy másik városba. „Nem csináltam mást, mint jógázgattam, meg kapcsolódtam más emberekkel, és nyugodt voltam. Annyira, de annyira meglepett, hogy mennyire meg tudok nyugodni, hogy heteken keresztül csak ’áztattam’ magam ebben.” Mint mondta, ezután megismerkedett egy jógaközösséggel, és a következő heteket egy dzsungelben töltötte, ahol meditált és jógát oktatott. Hamarosan pedig utazik vissza, hogy folytassa az ott kialakított életét.

Kiemelt kép: Birton Szabolcs/fotocentral.hu

The post Szilágyi Liliána takarítónőként dolgozott Mexikóban first appeared on Story.