Tényleg a saját spermájával népesítené be a Marsot Elon Musk?

A The New York Times szerint a milliárdos cégei már nagyban tervezik, hogy nézne ki az első marsi város. The post Tényleg a saját spermájával népesítené be a Marsot Elon Musk? first appeared on 24.hu.

Tényleg a saját spermájával népesítené be a Marsot Elon Musk?

A világ leggazdagabb embere, Elon Musk sosem titkolta különösebben, hogy milyen komoly tervei vannak a Marssal: a bolygó meghódítása, és a kolonizálás céldátuma azonban jelentős változásokon ment át pár év alatt a The New York Times szerint.

A milliárdos 2016-ban még azt mondta, hogy 40-100 évbe telhet egy önfenntartó civilizáció létrehozása a bolygón, áprilisban viszont a hírek szerint már azt ecsetelte a SpaceX alkalmazottainak, hogy 20 éven belül egymillió ember fog ott élni.

Ez szinte lehetetlennek tűnik, tekintve hogy még soha nem járt ember a bolygón, és a NASA is csak a 2040-es évekre kalkulál az első misszióra. Ha pedig megérkeznek, kopár terep, jeges hőmérséklet, porviharok és mérgező levegő várja majd ott az asztronautákat.

Muskot ez azonban úgy tűnik, nem tántorítja el attól, hogy minden cégét belevigye a marsi álom kergetésébe.

A lap szerint a milliárdos arra utasította a SpaceX alkalmazottait, hogy kezdjék el egy marsi város tervezését. Az egyik csapat az élőhelyek terveit készíti, egy másik csapat pedig szkafandereken dolgozik, hogy leküzdjék az ellenséges marsi környezetet. A titokzatos Boring Company pedig a berendezéseket készíti elő a Mars felszíne alá történő fúráshoz.

A lap értesülései szerint egy orvosi csoport azt kutatja, hogy az embereknek lehet-e gyermeke a vörös bolygón. A milliárdosnak már most egy tucat gyermeke van különböző anyáktól, azonban úgy tűnik, ezzel nem elégedett, a Mars benépesítésére pedig már adományozott is saját örökítőanyagából. A milliárdos cáfolta a spermaminták donációját, és azt is, hogy ilyen komoly munka zajlana a marsi város építését illetően.

The post Tényleg a saját spermájával népesítené be a Marsot Elon Musk? first appeared on 24.hu.