Tényleg ráunt a világ a fesztiválokra?

A Sziget látogatói megszokhatták, hogy a fesztivál minden évben Budapestre hoz legalább egy igazi világsztárt, akiért sokan kifizetik a méregdrága napijegyet is. Ebből a kategóriából járt már a fesztiválon Rihanna, Dua Lipa, Ed Sheeran, Justin Bieber és Billie Eilish, de szintén tömegeket vonzott Kendrick Lamar, a Foo Fighters, az Imagine Dragons vagy az Arctic Monkeys is. Idén ez nem sikerült, a Skrillex és Fred Again fémjelezte zárónap volt a legközelebb ehhez, de még ők sem olyan széles körben, több generáció számára ismert nevek, mint a fentiek.

Leginkább ennek tulajdonítják, hogy az idén 400 ezer körüli összlátogatószámról beszélnek a szervezők, ez 20 ezerrel kevesebb a tavalyinál, mely egyébként szintén visszalépés volt már a 2022-eshez képest. A Covid-járvány utáni első fesztivál azonban eleve sikerre volt ítélve, a kétéves kihagyás után sokkal jobban ki voltak éhezve az emberek a fesztiválozásra, és sokan a pandémia miatt elmaradt Szigetre vásárolt jegyükkel mentek ki. Most azonban már jól látszik, pont emiatt csalóka a 2022-es adat, és számos jel utal rá, hogy a Sziget és úgy általában a nagy zenei fesztiválok valamikor az előző évtized második felében értek a csúcsra, és az azóta történtek (Covid, Ukrajna orosz megtámadása, infláció stb.) pedig csak látványosabbá tettek egy már meglévő folyamatot.

Hová tűntek a fesztiválokról a sztárok?

Kicsit kitekintve is azt látjuk, máshol sem sikerült A-kategóriás világsztárokat leakasztaniuk a szervezőknek. Ed Sheeran volt az egyetlen, aki nyáron fellépett néhány fesztiválon, de a fellépései nagy részét ő is önálló arénakoncerteken adta, rajta kívül még a nyár első felében vállalt egy-két fesztiválfellépést a Foo Fighters vagy a Szigeten már kétszer is látott Dua Lipa, de jellemzően olyan fellépők számítottak húzóneveknek, mint SZA vagy Doja Cat, akik messze nem ugyanabba a kategóriába tartoznak. Mindeközben Taylor Swift mindenhol egyedül tölt meg stadionokat, és ugyan a Sziget szervezői is szerették volna felléptetni, de esélyük se volt erre.

Mindez nem lehet váratlan, hiszen már egy ideje létezik a probléma. A Guardian már tavaly decemberben megkongatta a vészharangot:

Az iparág a nagy húzónevek hiányával küzd. A legnagyobb és legjobb előadók inkább saját turnékon lépnek fel, mint fesztiválokon, mert ez jövedelmezőbb

– mondta egy megkérdezett szervező a cikkben, mely ugyan elsősorban a brit fesztiválokat sújtó problémaként beszélt a jelenségről, láthatjuk, hogy ez globális nehézség. Még az amerikai fesztiválok sem tehetik meg, hogy a legjobbakat szerződtessék, egyszerűen azért, mert egy bizonyos szinten túl az önálló turnékkal sokkal jobban lehet keresni, mint fesztiválfellépésekkel.

Beyoncé például 2018-ban 4 millió dollárt kapott, amikor fellépett a Coachellán, míg a tavaly zárult turnéján átlagosan 10,3 milliót keresett koncertenként. Mostanra a korábbi generációk szupersztárjai is eljutottak oda Bruce Springsteentől a Metallicáig, hogy jobban megéri nekik önállóan turnézni. Ez nem mindig volt így, ám a mostani helyzet egyenes következménye annak a két évtizede nyilvánvaló jelenségnek, hogy a lemezeladások összeomlásával a koncertezés lett a zeneipar fő bevételi forrása, és a turnék jelentőségének növekedésével párhuzamosan a jegyárak is emelkedtek, így a stadionokban vagy arénákban fellépő nagy nevek magasabb áron tudtak jegyeket értékesíteni.

Mások ún. rezidenciát vállalnak, azaz állandó fellépőként egyetlen helyszínen adnak koncerteket huzamosabb ideig: ez Amerikában bevett szokás, a Las Vegas-i Sphere-ben negyvenszer lépett fel a U2, a Madison Square Gardenben tizenötször játszott Harry Styles. Egy másik ok, hogy a fesztiválszínpadon korlátozott a hely, a saját aréna-turnén teljesen más lehetőségek vannak egy nagyszabású produkció létrehozására.

Ki maradt hát? Olyan fellépők, akiket a múltban népszerűbb kultikus előadónak tekintettek volna. Lana Del Rey a Coachella headlinere? Mármint semmi baj nincs vele, de ezt a pozíciót egykor olyanok töltötték be, mint Eminem, a Guns N’ Roses, Lady Gaga, az AC/DC, a Radiohead és a Muse

– írta a Global News szakírója, aki szerint az is probléma, hogy az új modellre épülő zeneipar nem termelt ki hasonló szupersztárokat, és ezért azt a jelenséget okolja, amit egyszer már körbejártunk egy cikkben, miszerint a popzenét foglyul ejtették az algoritmusok, ízlésbuborékok és popkulturális szekták, és nincs már igazodási pont, miközben naponta százezer új track kerül fel a Spotify-ra: „Már nincs zenei centrum, nincs konszenzus, nincs olyan előadó, akit mindenki ismer és legalább néhány dalszöveget el tud énekelni. Kérdezz meg véletlenszerűen kiválasztott tucatnyi embert, hogy tudnak-e mondani SZA-számcímeket.”

Ugyanezt a jelenséget Courtney E Smith, a Record Collecting for Girls a „a zene lassú decentralizációjának” nevezte a BBC-nek, és így folytatta: „Mivel a rajongók a streamingkorszakban minden eddiginél több előadóhoz férnek hozzá, a hagyományos iparági kapuőrök, mint a rádióállomások és a lemezkiadók, egyre kevésbé bírnak befolyással. Emiatt az igazán univerzális vonzerővel rendelkező előadók – amire szükség van a teltház garantálásához – egyre ritkábban fordulnak elő”.

Visszanyalt a fesztivállufi?

Akárcsak a Sziget, a legtöbb nagy fesztivál évtizedekkel ezelőtt ellenkulturális rendezvényként indult, kizárólag az alternatív irányzatok képviselői léptek fel rajtuk, és sokáig nem is számított különösebben jó üzletnek a fesztiválszervezés. A helyzet az ezredforduló környékén változott meg, majd a kétezres évtized közepén jött a nagy fesztivál-boom, mely aztán Magyarországra is átgyűrűzött, és éveken keresztül újabb és újabb fesztiválok kértek helyet maguknak.

Ez több összetevőnek volt köszönhető: a koncertezés lett a zenekarok első számú bevételi forrása, mely különösen igaz volt az épp újra divatba jövő gitárzenekarokra, és ezek felfutása egybeesett a fesztiválrobbanással. A White Stripes, a Strokes, a Kings of Leon vagy a Franz Ferdinand rövid idő alatt fesztiválok nagyszínpadaira juthatott, ahol korábban sosem látott tömeg előtt játszhattak, és olyan embereket is elérhettek, akik egyébként nem mentek volna el egy önálló koncertjükre. Nyomukban aztán a mainstream előadók is felfedezték ezt a lehetőséget, most pedig, mint látjuk, a legnagyobbak ki is nőtték a fesztiválokat, utánpótlás viszont nem nagyon van.

De a fesztiválokat segítette az is, hogy megnőtt az igény az élmény alapú szórakozás iránt, a fesztiválok jelentőségét pedig számos város és régió is felismerte, akárcsak a tőkeerős szponzorok. A jövedelmező üzletbe pedig beszálltak a nagyobb halak, és ahogy a Sziget is nagybefektetők tulajdonába került (több nagy európai fesztivállal együtt), úgy szereztek tulajdonrészt fesztiválokban a legnagyobb koncertszervező cégek, mint a Live Nation, az Eventim vagy az AEG Presents. Ez pedig azt eredményezte, hogy ezek a nagy cégek gyakran hasonló előadókat szerződtetnek a különböző fesztiválokra, ezért egyre többen érezhetik úgy, hogy a fesztiválok programjai is egymáshoz hasonlóvá válnak, ugyanazon globális sztárok neve pörög a fesztiválokon, melyek elveszítik az egyedi jellegüket. Különösen igaz ez a legtöbb nagy fesztiválra, ahol már régóta össze-vissza keverednek a különféle műfajok. Az újságíró Glenn McDonald szerint

egy nem műfajra fókuszáló fesztivál-poszter lineup kezd már úgy kinézni, mint egy valaki másnak készített és a személyére szabott Spotify-lejátszási lista.

Kempingezés helyett napijegy?

Ezek a folyamatok már az előző évtizedben lejátszódtak: a fesztiválipar valamikor az előző évtized végén ért a csúcsra (a Sziget legjobb éve is 2018 volt), onnantól sokasodni kezdtek a problémák, és ezeket sokszorozta meg 2020-ban a Covid, majd a háború, az energiaár-robbanás, nyomában az inflációval. Kádár Tamás, a Sziget főszervezője már többször is érzékletesen beszélt a fesztiválszervezéssel járó költségek növekedéséről, és nem volt ez másként külföldön sem:

„A Covid-19 óta a költségvetések exponenciálisan nőttek. 2021-ben 28 000 font értékben béreltünk mobilvécéket a fesztiválra. Aztán 2024-ben pontosan ugyanennyi felszerelést már 54 000 fontért kínáltak nekünk” – idéz a Music Business Worldwide egy brit fesztiválszervezőt. A járvány miatt továbbá a szakemberek egy része otthagyta a bizonytalannak ítélt fesztiválipart, és még számos egyéb ok vezetett ahhoz, hogy a fesztiválbelépők ára is folyamatosan nő. A vezető holland fesztiválok például tíz év alatt minimum 65 százalékkal drágultak, de olyan is van, amely több mint duplájára emelte a belépők árait.

Persze hasonlóan drágultak a koncertjegyek is, ám azokkal ellentétben a fesztiválok jóval több többletköltséggel járnak. A BBC cikke kitér rá, hogy a Coachella legolcsóbb belépője 500 dollár (kb. 177 ezer forint), és utazással, szállással, étellel-itallal együtt pedig több ezer dollárba kerül egy ilyen fesztiválhétvége. A Balaton Sound és a Volt fesztiválok korábbi főszervezője, Lobenwein Norbert is arról ír az Indexen megjelent véleménycikkében, hogy „a megkérdezett fesztiválszervező kollégák szinte mindegyike arról számolt be, hogy a kempingezők száma folyamatosan és drasztikusan csökken”, és ma már inkább „jellemző, hogy a fiatalok között is minden társaságban akad egy-egy autó és egy józan sofőr, a vonatok is rendszeresen közlekednek, szóval a bérletes, kempingezős fesztiválozást a napijegy és az egyestés kalandok váltják fel.”

Nem véletlen, hogy ma a fesztiválokat nem a Z-generáció tartja el, de ez azt is jelenti, hogy ahogy az idősebb nemzedékek kikopnak a fesztiválozásból, a mostani fiatalok – ha egyáltalán megengedhetik maguknak – számára a fesztivál már inkább egynapos szórakozást fog jelenteni. Tegyük ehhez hozzá, hogy a mostani tizenévesek mást értenek szórakozás alatt, mint elődeik: jóval kisebb szerepet játszik az életükben az alkohol vagy a drogok, és a jelek szerint jóval kevésbé szeretnének teljes hétvégéket egy fülsiketítő vidámparkká alakított mezőn álldogálva tölteni.

Kádár Tamás már az idei Sziget előtt arról beszélt a sajtónak, hogy alapjában kell megújulnia a Szigetnek, ha állva szeretne maradni, de konkrétumok még érthetően nem hangzottak el. Az viszont már most biztosra vehető, hogy nemcsak a Sziget, de a világ legtöbb fesztiválja fontos döntések előtt áll, és rövidesen egészen máshogy nézhet majd ki a fesztiválozás, mint ahogy azt évtizedeken át megszoktuk.

The post Tényleg ráunt a világ a fesztiválokra? first appeared on 24.hu.