Tilla 3 fiáról mesélt: „Nem visel meg, hogy szépen lassan kirepülnek”
Andor és Simon nagykorúak, Félix 16 éves lesz idén. The post Tilla 3 fiáról mesélt: „Nem visel meg, hogy szépen lassan kirepülnek” first appeared on Story.
A TV2 népszerű műsorvezetője és jelenleg az Ázsia Expressz versenyzője, Till Attila a feleségével, Krisztával három fiukat a legnagyobb egyetértésben nevelik. „Ahogy minden szülőnek, nekem is voltak elképzeléseim arról, mi lesz majd gyerekeinkből, milyen szakmát választanak, és milyen hobbit űznek szívesen. Meg kellett tanulnom elengedni ezeket a gondolatokat, hiszen nem feltétlenül úgy alakulnak a dolgok, ahogyan mi elterveztük. Nem is nyomasztom őket ilyenekkel; olykor kedvesen kérdezgetem, mondok ezt-azt, de sosem erőltettem rájuk semmit. A gyereknevelésben az adott pillanatban kell jól dönteni, és persze egy rendszert, keretet adni, amelyben élnek. Ebben sosem voltam túl jó, de az anyukájuk igen. Nem vagyok szigorú szülő, viszont nagyon hiszek abban, hogy a viselkedésminta kulcsfontosságú. Sokkal erősebb hatással van a gyerekekre az, amit tőlünk látnak, mint amit mondunk nekik. A gyerekek alapvetően úgy vannak beprogramozva, hogy bármit csinálnak, óhatatlanul utánozzák a szüleiket, ezt látom a saját gyerekeimen is” – mesélte Tilla a Meglepetésnek. Andor és Simon már nagykorúak, Félix pedig idén ünnepli a 16. születésnapját. „A két nagy már felnőtt, jönnek-mennek, próbálgatják a szárnyaikat. Andor Amszterdamban járt egyetemre, Simon hol itthon, hol a szerelménél alszik, egyedül a kicsi lakik még teljesen a családi fészekben. Mivel az egész egy folyamat, nem visel meg, hogy szépen lassan kirepülnek. Nagyon jó látni, ahogy fejlődnek és haladnak előre az életükben. Okos kis felnőttek lettek, nyitottan gondolkodnak a világról, ami jó visszaigazolás.”
Kiemelt kép: TV2
The post Tilla 3 fiáról mesélt: „Nem visel meg, hogy szépen lassan kirepülnek” first appeared on Story.