Tízen versengenek azért, hogy felkerüljenek Magyar Péter EP-listájára
Az már tudható, hogy a második helyre egy nő kerül, a harmadikra pedig Tarr Zoltán. The post Tízen versengenek azért, hogy felkerüljenek Magyar Péter EP-listájára first appeared on 24.hu.
Tíz lehetséges EP-képviselőjelölt bemutatkozó videóját tette közzé a YouTube-on, illetve életrajzukkal együtt mozgalma honlapján Magyar Péter.
Amint ismert, a Tisztelet és Szabadság Pártja EP-listáját Magyar vezeti majd, a többi helyre pedig pályázatot írtak ki. „A pályázat keretében öt-öt olyan hölgyet és urat szeretnénk kiválasztani, akik alkalmasak és képesnek is érzik magukat arra, hogy közéleti pályára lépjenek, és Magyarországot és a honfitársaikat európai parlamenti képviselőként képviseljék” – szólt a kiírás. Ebben végül annyi változás történt, hogy hat nő és négy férfi került be az utolsó körbe.
Magyar korábban elmondta, hogy 538 pályázó jelentkezett, és közülük egy egykori diplomatákból, jogászokból álló, tíztagú testület választott az első körben 30–40 jelentkezőt, majd a második körben már Magyar részvételével a bizottság ezt a csapatot szűrte tovább, végül a harmadik körben a jelöltek egy-egy videót készítettek, melyek alapján a Talpra Magyarok Közösségének honlapján bárki szavazhat, hogy ki kerüljön fel a listára. A szavazás pénteken délig tart.
A Talpra Magyarok! weboldalán eredetileg azt írták, hogy a szavazáson győztes jelöltek, minimum 1–1 fő felkerül majd az EP-lista első tíz helyének egyikére. A videók alatt viszont már azt írja Magyar, hogy a lista harmadik helyén biztosan Tarr Zoltán református lelkész szerepel, aki a jelek szerint átgondolta és elfogadta Magyar ajánlatát, a második helyre viszont a legtöbb szavazatot kapó női jelölt kerül.
Egy uniós előrejelzés szerint a Tisza Párt akár három mandátumot is szerezhet.
The post Tízen versengenek azért, hogy felkerüljenek Magyar Péter EP-listájára first appeared on 24.hu.