Több mint kétszáz embert tartóztattak le Stuttgartban
Eritreai ellenzékiek támadtak rendőrökre.
Rendőrökre támadtak eritreai ellenzékiek Stuttgartban, hat rendőr kórházba került, 228 embert letartóztattak. Az ellenzékiek egy kulturális fesztivál kezdetén csaptak össze a rendőrökkel. Az eritreaiak azért gyűltek össze, hogy megzavarják azt a rendezvényt, amit az eritreai elnökhöz, Isaias Afwerkihez hűséges eritreai rezsim támogatói szerveztek, vagyis amit a magukat ellenzékinek tartó eritreaiak a diktatórikus vezetésű kelet-afrikai ország kormányához közel állónak tartanak.
A rendőröket ütőkkel, szögekkel, fémrudakkal, palackokkal és kövekkel támadták meg a rendőrfőnök szerint, aki azt mondta, „sem az erőszak mértéke, sem az intenzitása nem volt előre látható”.
Stuttgart polgármestere azt mondta, „határozottan fel kell lépni a más államokból kiinduló konfliktusok német földön való megjelenése ellen”.
Augusztusban Stockholmban is tüntetés tört ki egy kulturális rendezvény után, akkor több mint 50 ember megsérült, sátrak és standok gyulladtak ki. Júliusban pedig a német rendőrség oszlatta fel a tömeget egy eritreai zenei fesztiválon, amit az ellenzék támogatói „az eritreai kormány propagandájának” nevezték.
Szeptember elején Benjamin Netanjahu közölte, Tel-Avivban kitoloncolnák a zavargásokban részt vevő eritreai menedékkérőket. Az izraeli rendőrség szeptember 3-án, egy kulturális fesztivál után könnygázt vetett be az eritreai rezsim több száz ellenzője ellen. Augusztusban Torontóban is töröltek egy háromnapos eritreai kulturális fesztivált, miután az eritreai rezsim támogatói és ellenzői összecsaptak. (BBC)