Többen otthagyták a MOK küldöttgyűlését, később lemondott Lénárd Rita alelnök
Sűrű héten van túl az orvoskamara: a június 3-ai küldöttgyűlést be kellett rekeszteni, az alelnök pedig pénteken távozott posztjáról. The post Többen otthagyták a MOK küldöttgyűlését, később lemondott Lénárd Rita alelnök first appeared on 24.hu.
Péntek délután hat órakor jelent meg a Magyar Orvosi Kamara oldalán egy közlemény a MOK június 3-án tartott országos küldöttközgyűlésével kapcsolatban. Mint írják, a múlt szombati gyűlés határozatképtelenség miatt eredménytelen volt.
Indoklásként hozzáteszik, a küldöttközgyűlést bizonytalan jogi helyzetben kellett megtartani, a kötelező kamarai tagságot eltörlő februári törvénymódosítás ugyanis „a február 25-én megkezdett választási folyamatot megszakította.” A bizonytalanság a négy évre választott országos küldöttek mandátumának pontos érvényességi idejét is érintette. A MOK még márciusban kérte a Belügyminisztérium állásfoglalását ez ügyben, de nem kaptak jogilag érvényes útmutatást.
A MOK mai közleményében hangsúlyozza, a sikertelen küldöttközgyűlés után újraindították a kamarai választásokat, a lejárt mandátumú területi vezetők helyett ügyvivő testületek vezénylik le a választást. Az Országos Elnökség mandátumát a fentiek nem érintik, az 2023. november 30-ig él – teszik hozzá.
Több küldött otthagyta az ülést
A szóban forgó küldöttgyűlésről az Origo péntek kora délután közölt cikket, amelyben forrásaink szerint a valóságnak megfelelő részleteket is közölnek a küldöttgyűlésen történtekről. A portál értesülései szerint a MOK Országos Küldöttközgyűlésének küldöttei közül többen jelezték, hogy a 2019-ben lezajlott utolsó választások során megszerzett mandátumuk lejárt, éppen ezért szavazati joggal nem rendelkeznek. Emiatt teljes tanácstalanság alakult ki, mert szinte senki sem tudta, érvényes-e a mandátuma, van-e szavazati joga, vagy sem.
Az Origo beszámolója szerint emiatt a küldöttközgyűlés jogszerűsége is vitathatóvá vált. A megismételt küldöttközgyűlést annak ellenére megnyitották, hogy az a mindössze 67 regisztrált küldött miatt eleve határozatképtelen volt.
Az Origo cikke szerint nem állítottak mandátumvizsgáló bizottságot sem, ami a megjelentek személyazonosságának megállapítására is szolgált volna. Az elnök javasolta a meghirdetett napirend módosítását, annak ellenére, hogy az alapszabály szerint határozatképtelenség esetén az ülés csak változatlan napirenddel hívható megismételten össze az eredetivel azonos napra. Ezt áthidalandó, gyorsan hoztak egy határozati javaslatot a mandátumok meghosszabbítására a következő kamarai választásokig.
Az egyik küldött hozzászólásában arról tájékoztatta a közgyűlésen megjelenteket, hogy a lejárt mandátumok meghosszabbítására nincs jogosultságuk. Az Origo szerint a megjelentek többsége ekkor ébredt rá, hogy az egész küldöttközgyűlés jogszerűtlen, és káosz alakult ki, azonban az elnök ennek ellenére próbavoksolást rendelt el, amit háromszor is megismételtek, egyiken sem volt meg a határozathozatali küszöb, akár szavazógéppel, akár kézfelemeléssel, akár felállással szavaztak.
Az orvoskamara június 7-én közzétett szűkszavú heti beszámolójában is megemlíti, hogy távoztak küldöttek az eseményről.
The post Többen otthagyták a MOK küldöttgyűlését, később lemondott Lénárd Rita alelnök first appeared on 24.hu.