Tóth Andi: Kilenc éve még egy erdélyi kislány voltam, elrontott ez a szörnyű világ

Gyerekként még egészen más tervei voltak huszonéves korára. The post Tóth Andi: Kilenc éve még egy erdélyi kislány voltam, elrontott ez a szörnyű világ first appeared on 24.hu.

Tóth Andi: Kilenc éve még egy erdélyi kislány voltam, elrontott ez a szörnyű világ

Tóth Andi első X-Faktoros meghallgatása óta több mint 9 év telt el. Az énekesnő hamarosan a Sztárban Sztár zsűrijeként debütál majd, a karrierépítéséről és a korábbi terveiről most a hot! magazinnak mesélt.

Kilenc éve még más ember voltam, egy erdélyi kislány. Elrontott ez a szörnyű világ. Nagyon másként terveztem. Olyan családból jöttem, ahol már húszévesen megtalálták az igazit, aztán huszonévesen már megvolt a két gyerek, és voltak tervek a családdal együtt. Most huszonnégy vagyok. Nekem az volt a normális, amit otthon láttam

idézte Tóth Andit a hot! nyomán a Blikk.

Az énekesnő hozzátette, sokat kellett változnia ahhoz, hogy tartani tudja azt, amit elért, az elmúlt években pedig egyfajta pajzsot vett fel az őt érő támadások miatt, amit csak otthon vesz le.

Amikor bátortalannak mutatkoztam, akkor szétszedtek, és a sok bántás után tanultam meg, hogy fel kell vennem a pajzsot, amivel bármilyen támadást ki tudok védeni. Aztán hazamegyek, ledobom, és otthon egy teljesen más arcomat mutatva köszönök Petinek

–  magyarázta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

HOT! Magazin (@hotmagazin) által megosztott bejegyzés

The post Tóth Andi: Kilenc éve még egy erdélyi kislány voltam, elrontott ez a szörnyű világ first appeared on 24.hu.