Űrhajót indított India a Naphoz

Nem sokkal azután, hogy a Holdon sikeres leszállást hajtottak végre. The post Űrhajót indított India a Naphoz first appeared on 24.hu.

Űrhajót indított India a Naphoz

India sikeresen elindította szombaton első űrmisszióját a Nap tanulmányozására, kevesebb mint két héttel azután, hogy a Hold déli sarkvidéke közelében sikeres leszállást hajtott végre.

Az Aditja-L1 űrszondát hordozó rakétát a dél-indiai Sriharikota űrkikötőből indították, hogy négy hónap múlva a Földtől körülbelül 1,5 millió kilométerre lévő pontról vizsgálja a Napot.

Az Indiai Űrkutatási Szervezet (ISRO) közlése szerint az űrszonda a napkoronát, a kromoszférát, a fotoszférát és a napszelet tanulmányozza.

Ami a Nap felszínén történik, az hatással van a Földre is. A műhold a kijelölt helyre kerülve megbízható előrejelzést adna a megnövekedett naptevékenységből eredő részecske- és sugárzáskitörésekről, amelyek potenciálisan kiiktathatják a Föld elektromos hálózatait. A műhold figyelmeztető rendszere megvédheti a Föld körül keringő műholdakat, valamint az űrállomásokon élőket is.

A nap nagyjából 11 éves aktivitási ciklusának a minimuma 2019 decemberében volt, így a legerősebb aktivitású időszak 2024 novembere és 2026 márciusa között várható.

(MTI)

The post Űrhajót indított India a Naphoz first appeared on 24.hu.