Varsányi Réka Alekosszal való bántalmazó kapcsolatáról: „Figyelmeztetett, hogy december 31-gyel elszabadul a pokol”

A kétgyermekes anyuka nem számított rá, hogy a műsor után majd támogatják és együttéreznek vele az emberek. The post Varsányi Réka Alekosszal való bántalmazó kapcsolatáról: „Figyelmeztetett, hogy december 31-gyel elszabadul a pokol” first appeared on Story.

Varsányi Réka Alekosszal való bántalmazó kapcsolatáról: „Figyelmeztetett, hogy december 31-gyel elszabadul a pokol”

Szeptemberben indul az Ázsia Expressz legújabb évada igencsak izgalmasnak tűnő szereplőgárdával, ugyanakkor az előző széria legemlékezetesebb párosa körül még mindig nem ült el a botrány. Alekosz és egykori párja  Varsányi Réka már hónapokkal ezelőtt szakítottak, mégis most jutottak el arra a pontra, hogy kiteregetik a szennyest kapcsolatukról a közösségi médiában. Az már a műsor alatt feltűnt a versenyzőknek és a nézőknek egyaránt, hogy viszonyuk közel sem mondható egészségesnek, illetve hogy Alekosz gyakran viselkedik tiszteletlenül és felsőbbrendűen társával szemben. „Ő maga az Ázsiában is kimondja, hogy a mi kapcsolatunk olyan, mint egy hullámvasút. Ez így is volt, de ez a hullámvasút sajnos egy nagyon csúnya érzelmi bántalmazásnak az útját jelöli ki – kezdett bele kapcsolatuk részleteinek kifejtésébe Réka a TV2-nek adott exkluzív interjújában. Elmondása szerint úgy manipulálta őt a férfi, ahogy csak kedve tartotta. Érezte, hogy kapcsolatuk nem a legjobb, de a valódi, mérgező milyenségét csak a szakítás után ismerte fel igazán. Rengetegszer próbált szakítani, de állítása szerint Alekosz nem hagyta, hogy teljesen elvállaljanak egymástól. – A sajtótájékoztató volt, és én már csak túlélni szerettem volna ezt az egészet. Nagyon nagy erőt adott az, amikor elkezdődött a vetítés… Én azt gondoltam, hogy engem nem fognak majd szeretni az emberek. Én éreztem, hogy gyenge vagyok ebben a párkapcsolatban, és éreztem azt is, hogy ez nem normális. Azt gondoltam, hogy nem fogok majd empátiát kapni az emberektől, hanem megkapom majd a megrovó mondatokat. Én azt érzem, hogy valahol ez nekem megmentette az életemet, úgyhogy nekem ezt jelenti az Ázsia Expressz.”

Alekosz Réka kifakadását annak tudja be, hogy a nő nem tudja feldolgozni a visszautasítását, hogy az ő kapcsolatukból nem lett szerelem, és hogy végül szakítottak. Réka ezzel szemben határozottan állítja, hogy egyáltalán nem hiányról vagy bosszúról van szó, csupán most, az elválás után fogta fel min is ment keresztül miatta, és hogy ez valójában mennyire megviselte őt. Azt is hangsúlyozza, hogy eddig nagyon finoman, diszkréten nyilatkozott a kettejük közt történtekről, de most úgy érzi az igazság feltárásával könnyíthet a lelkén. Alekosz valódi énjének szemléltetéséhez két konkrét esetet is említ az interjúban. „Épp egy nagyon szép időszakunk volt karácsonykor, folyamatosan ott volt nálam. Szinte nálam lakott, ugyanis nála nagyon hideg volt, nálam meg jó idő és finom étel, szóval jól el lehetett lenni. Mindig figyelmeztetett, hogy december 31-gyel elszabadul a pokol.” Hetekig rettegett, hogy ez mit jelenthet, végül aznap együtt töltötték a szilvesztert. Réka hamarabb hazament, később pedig váratlan meglepetés érte a közösségi médiában. „Ránéztem a Facebookra, mert ilyenkor mindig szokott megosztani ilyen bulizós szösszeneteket, és ott látom, hogy ott van egy másik lánnyal… Erre egy normális ember – és én annak tartom magam – úgy reagál, hogy akkor a soha viszont nem látásra. Csak ő mindig el tudta érni azt, hogy egyszerűen visszamenjek és megbocsássak.”

Kapcsolatuk pontos státusza mindig is zavarosnak és bonyolultnak bizonyult, és úgy tűnik, Rékának sem volt mindig egyértelmű hányadán is állnak egymással. Alekosz többször utalt rá, hogy nem vonja meg magától a szeretőket és a kalandokat, egy bizonyos határon túl azonban már a birkatürelmű Réka sem tudta tolerálni ezt. „Két nappal a hazaérkezés után, a welcome-bulin úgy csalt meg engem egy másik lánnyal, hogy meg volt sértődve, hogy én nem akarom végignézni, hogy konkrétan ők ott mit művelnek. Végül hazazavart engem, úgy, hogy sem pénzem, sem semmi nem volt nálam. Nem tudtam hazamenni, ezért az apukájáék találtak nekem egy alvóhelyet, hogy majd másnap haza tudjak menni.”

Kiemelt kép: TV2

The post Varsányi Réka Alekosszal való bántalmazó kapcsolatáról: „Figyelmeztetett, hogy december 31-gyel elszabadul a pokol” first appeared on Story.