„Veszélyesnek minősülő idegenek” – tízezreket internáltak Magyarországon az első világháború alatt

A magyar állampolgárokat jellemzően a külföldieknél is rosszabb körülmények között tartották fogva. A táborokban zsúfoltság, éhezés, járványok és erőszak sújtotta az internáltakat, több ezren haltak meg. Időszerű lenne a szembenézés és a számvetés. Somogyi László főlevéltáros írása.

„Veszélyesnek minősülő idegenek” – tízezreket internáltak Magyarországon az első világháború alatt
Az első világháború alatt a háborúzó európai országokban 400 ezer civilt internáltak az attól való félelem miatt, hogy az ellenség később hadba foghatná őket. Magyarországon az internálások hivatalos kezdetét az 1914. augusztus 27-én megjelent belügyminisztériumi rendelet jelentette. A háború alatt tízezreket internáltak itthon, a szigorúbb táborokban a fogvatartottakat zsúfoltság, éhezés, járványok és erőszak is sújtotta, több ezren haltak meg. A történelmi szembenézés azonban még nem történt meg.