Visszakér az állam Szatymaztól 810 milliónyi támogatást, egyelőre nem lesz bicikliút

Az ötezer lakosú Csongrád megyei falu fideszes polgármestere ennek ellenére bizakodó, a szintén fideszes országgyűlési képviselő viszont hallgat az ügyben.

Visszakér az állam Szatymaztól 810 milliónyi támogatást, egyelőre nem lesz bicikliút

Nem árulta el az újraválasztott fideszes polgármester, hogy mikor és ki kérte, hogy a településnek már kifizetett támogatási előlegeket utalják vissza az államkasszába. Az önkormányzat buszöböl- és kerékpárút-építésről mond le emiatt, de Barna Károly polgármester szerint csak ideiglenesen. Eközben a térség fideszes országgyűlési képviselője az újabb nemzeti konzultációról posztol, a falvak pénzelvonásáról nem.

Az október 17-én tartott képviselőtestületi ülés költségvetésről szóló napirendi pontjában szerepel az államtól kapott támogatások visszafizetése. Két bicikliút és egy buszöböl építése hiúsul meg emiatt az ötezer lakosú Csongrád megyei faluban.

Három beruházásra kapták a pénzt

„Szatymaz Község Képviselő-testülete 2024. október 17. napján (csütörtök) 15:30 órától képviselő-testületi ülést tart” – a napirendi pontok ismertetésén túl nem sok minden derül ki a Csongrád megyei község Facebook oldaláról. Az önkormányzat honlapjára feltöltött napirendi pontok címe szerint a Szegedi Kistérség Többcélú Társulás tevékenységéről, költségvetési módosításról és teljesítésről, valamint a helyi adórendelet felülvizsgálatáról volt szó az ülésen.

Egyik sem túl izgalmas a címe alapján, sokkal inkább a normál ügymenetet tükrözi. Az előterjesztéseket megnyitva viszont akad meglepetés, nem is kevés. A költségvetési módosításáról szóló előterjesztésben ugyanis az áll, hogy  675 millió forinttal csökken az Önkormányzat K6. Beruházások kiadási előirányzata, ebből:

  • Előirányzat átvezetése 372.317.549,- Ft egyéb felhalmozási c. támogatás visszafizetésére (Szatymaz — Zsombó Kerékpárút)
  • Előirányzat átvezetése 302.779.200,- Ft egyéb felhalmozási c. támogatás visszafizetésére (Szatymaz —Sándorfalva kerékpárút )

A központi költségvetésbe emellett további 135 milliót utalnak vissza, amit korábban egy autóbuszöböl építésére kaptak. Így összesen

810 millió forint fejlesztési forrás vándorol vissza a falutól az államhoz.

A kerékpárutakról júniusban azt írta az önkormányzat, hogy „A közeljövőben elinduló építések között van a Szatymaz–Sándorfalva és a Szatymaz–Zsombó kerékpárút is.” A jelek szerint azonban ezek mégsem valósulnak meg a közeljövőben.

„Fejlesztéseink között tervezzük a buszmegállók kialakítását, sok helyen csak tábla van még. Az első megoldások ideiglenesek lesznek, egyelőre járólapokat teszünk le, a végleges, buszöblös kiépítéshez minél hamarabb pályázati pénzt szeretnénk szerezni” – ezt 2021-ben mondta a nemrég újraválasztott fideszes polgármester, Barna Károly a Magyar Nemzetnek. De mivel az erre kapott pénzt is visszafizetik, ebből sem lesz semmi mostanában.

Az országgyűlési képviselő hallgat

Szatymazról korábban megírtuk, hogy a faluban 2022-ben megszűnt az iskolabusz, mert nincs rá havi 70 ezer forint. Akkor Barna azt mondta az Átlátszónak, hogy „nemcsak iskolabusz volt, hanem sportegyesületek is ezzel utaztak”. Azt ugyan nem közölte a fideszes polgármester, hogy mennyibe került a busz tankolása, azt viszont elárulta, hogy adókedvezmény-csökkentésre is készülnek. Szerinte a kialakult energiahelyzet miatt nem volt más lehetőségük.

Rákérdeztünk, jelezték-e a problémát a térség országgyűlési képviselőjének, Farkas Sándornak, amire Barna azt felelte: szerinte a fideszes politikus tud a problémáról. A faluban tanyagondnoki szolgálat is működik. Barna Károly erről azt mondta, amíg az állam ezt finanszírozza, addig biztosítható a működése. Ugyanakkor itt is szigorítanak, egy példát is mondott: eddig meg tudták oldani, hogy piacra szállítsák az időseket, most már erre viszont nincs lehetőség.

A fideszes Farkas Sándor láthatóan nem foglalkozik a falvak pénzelvonásával, közösségi oldalán csak a kormány újabb milliárdos kiadását, a nemzeti konzultációt reklámozza. Amiben persze nincs benne, hogy pénzelvonás lenne a településektől.

246370869 10160396877664893 8480699643922608366 N

Farkas Sándor miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő (Fidesz-KDNP) és Barna Károly (Fidesz) polgármester 2021-ben. (fotó: Farkas Sándor hivatalos oldala)

A polgármester bizakodó

Az idén júnisuban újraválasztott fideszes polgármesternek először emailt írtunk, hogy mi lesz a forrással, a három beruházással, a térségi kormánypárti országgyűlési képviselő adott-e erre magyarázatot, valamint, hogy az önkormányzati választások előtt tájékoztatták-e őket a támogatások visszafizetéséről. Levelünkre azonban nem válaszolt, ezért felhívtuk.

Barna Károly telefonon azt mondta, hogy szerinte magasabb szinteken kell számonkérni a pénzvisszakérést, arról nem ők döntöttek, csak – mint fogalmazott –, elszenvedői.

Azt is mondta, hogy a kerékpárút tervezése folyik, és ígéretet kaptak arra, hogy a korábban kiutalt, most visszakért előleget majd megkapják. Arra a kérdésünkre, hogy ez írásban történt-e, nemmel válaszolt. Ahogy azt sem árulta el, mikor és ki kérte tőlük vissza a pénzt. Annyit viszont elmondott, hogy a támogatási előleg a kincstári számlán volt, onnan veszi vissza az állam.

Barna Károly ugyanakkor bizakodó, hogy megvalósulnak azok a fejlesztések, melyekről most döntöttek. Azt is mondta, több megyei településről tud, ahonnan szintén visszakérték azokat a pénzeket, ahol még nem kezdődött el a beruházás.

A szatymazi helyzet valóban így nem egyedi. „Úgy tűnik, tömegesen kéri vissza a falusi önkormányzatoktól az állam a reménybeli EU-s támogatásokra kiutalt előlegeket. Több helyről el is küldték nekem az erről szóló rekviráló levelet, egy ilyen példát csatoltam (anonimizálva, mert azért még mindig van félelem…)” – október elején posztolt erről Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy hány önkormányzattól kéri vissza az állam a korábban kiutalt támogatásokat.

Segesvári Csaba

Címlapkép: Barna Károly, Szatymaz polgármestere a Sándorfalva-Szatymaz kerékpárutat népszerűsítő tábla előtt 2024. április 6-án. (fotó: Farkas Sándor Facebook-oldala)

Source