VV Zsófi a Rágógumi című számáról: Nem tudom, hogyan tudtam azt bevállalni
Arra a dalra bizonyára sokan emlékeznek, ha a VV-játékosra nem is. The post VV Zsófi a Rágógumi című számáról: Nem tudom, hogyan tudtam azt bevállalni first appeared on 24.hu.
A Fókusz riportjában tűnt fel Szabó Zsófia, azaz VV Zsófi, akire már nehezen emlékezhetnek a rutinos ValóVilág-nézők is. Arra viszont majdnem minden bulvárfogyasztó igen, hogy a nevével megjelent egy zene Rágógumi címmel, ami egy időben talán Magyarország leggyűlöltebb dala volt.
Vegyes visszajelzéseket kaptam, lehet, több volt a negatív, mint a pozitív. Nem hiányzik az éneklés, abszolút nem. Úristen, nem is tudom, én azt hogy mertem bevállalni.
A magánélete is szóba került a riport során. Hathónapos terhes volt, mikor párja elhagyta. Azt mondja, nehéz időszak áll mögötte, már komoly párt keres maga mellé, akiben lehet bízni.
Rettentő érzelmes lettem. Régen tök kemény nő voltam, most meg mindenen elsírom magam. Eddig is ismerkedtem, de most vagyok úgy, hogy már valaki felé tudok nyitni. A legnehezebb bízni volna valakiben. Már nem úgy keresek párkapcsolatot, hogy nézzen ki jól, legyen kockahasa. Már a gyerekemet tartom első körben szem előtt, hogy annak is feleljen meg, most már egy családmodellbe kell beilleszkednie.
Mutatjuk, amiért a legtöbben jöttek:
The post VV Zsófi a Rágógumi című számáról: Nem tudom, hogyan tudtam azt bevállalni first appeared on 24.hu.