A PornHub valakinek megélhetés, másnak a nemi erőszak platformja

Első blikkre a Tetőpont: A Pornhub története egy újabb szenzációhajhász darabnak tűnhet arról, miként kínál az internet szexuális kielégülést naponta több millió embernek, Suzanne Hillinger filmje azonban sokkal mélyebbre ás. A világ legforgalmasabb pornóoldalán szinte kontrollálhatatlanul áramló, milliós nagyságrendű kínálatban fellelhetők az olyan jellegű tartalmak, mint

• a bosszúpornó,
• a nemi erőszak
• vagy a gyerekpornográfia,

és mindennek nehezebb gátat szabni, mint hinnénk. A Pornhub körül 2020-ban kipattant botrányok ugyan radikális változásokhoz vezettek, ám nemhogy nem szüntették meg a problémát, továbbiakat generáltak. És míg a jogvédők törekvései teljesen jogosak, addig nem lehet elmenni amellett sem, hogy a korlátozások levét a szexipari dolgozók isszák meg, akik szerint nem kéne összemosni a szexmunkát és az illegális szexkereskedelmet, ebben viszont nincsenek egy nevezőn a jogvédőkkel.

Egyetemisták szórakozásából a világ legnagyobb pornóoldaláig

A dokumentumfilm egy kis Pornhub-történelemmel indít: a pornóoldal honnan máshonnan, mint egyetemista körökből indult. Egészen addig pornográf tartalomhoz meglehetősen kőkorszaki módon lehetett hozzájutni – olyan eszközökön, mint a dvd, a videókazetta vagy az újságok, de a dokumentumfilm felidézi az ASCII kódkészletből készített, pontokból és vesszőkből rajzolt fedetlen kebleket és egyéb erotikus képeket is. Az internet térnyerésével aztán ez is jócskán átalakult, a Pornhub a Pirate Bay-hez és a LimeWire-höz hasonlóan a fel- és letölthető kalóztartalmakra épült, csak épp nem filmeket vagy zenéket, hanem erotikus tartalmakat kínált. A cégen 2010-ben adtak túl, ekkor került az akkor még Manwin nevű techcéghez, a Fabian Thylmann által vezetett vállalat pedig épp abban volt jó, amelyben az addigi tulajdonosai nem: a keresőoptimalizálásban, így jutott el egyre több ember elé az ingyenpornó.

A később adócsalással vádolt vezető 2013-ban adott túl a cégén, így került Feras Antoonhoz és David Tassillóhoz, akik rebrandelték a céget, és MindGeek néven fogtak össze több, elsősorban pornográfiával foglalkozó weboldalt. Antoonék tovább emelték a tétet, rendkívül rafinált marketingstratégiával kerültek a médiafigyelem középpontjába, a Times Square-en is hirdették az oldalt, ráadásul az olyan ügyes trükkökkel, minthogy évente közzétették a legnépszerűbb keresési kifejezéseket, elérték, hogy a Pornhub jelenséggé váljon.

Pornót senki sem néz – szokás mondani, és ez egészen eddig valóban óriási tabunak számított, ám azzal, hogy bekúszott a közbeszédbe, megkezdődött a pornófogyasztás köré épített tabuk lerombolása is.

Pornót nézni hétköznapi dolog lett, ráadásul néhány kattintással bárki számára elérhető, a Pornhub pedig az internetes pornó zászlóshajójává vált. „Senki nem nézi”, 2022 novemberében mégis a tizenharmadik legnagyobb forgalmat lebonyolító weboldalként tartották számon.

A pornóoldal szárnyalásának kis híján 2020-ban lett vége, amikor nagyon komoly vádakkal kellett szembenéznie a vállalatnak: mivel az oldalra bárki bármit feltölthetett, a többmilliós, nagyjából beláthatatlan és gyakorlatilag kontrollálhatatlan kínálatban komoly mennyiségben tűntek fel kifogásolható tartalmak a bosszúpornótól elkezdve a nemi erőszakot tartalmazó felvételeken át a gyerekpornóig. A botrány a New York Times cikkével indult, a dokumentumfilmben megszólal ennek szerzője, Nicholas Kristof is, aki megdöbbentő történetekről számolt be a The Children of Pornhub (A Pornhub gyermekei) című cikkében. Többek közt egy tizennégy éves lányéról, aki egy nála egy évvel idősebb fiú kérésére küldött neki meztelen videókat, amelyek rövid úton a Pornhubon kötöttek ki, 400 ezres megtekintéssel. A történet csak egy volt a sok közül, az írás óriási botrányt kavart egyúttal rámutatva az internetes pornó és a cég működésének legproblémásabb elemeire is. Az úgynevezett traffickinghub-mozgalom a pornóoldal bezárását követelte, a hatalmas nyomásra a PornHub kénytelen volt radikális lépéseket tenni: az addigi felhasználói feltételeken változtatva 2020-tól már csak az tölthet fel tartalmat, aki regisztrál is az oldalra, és visszamenőleg is törölték azokat a tartalmakat, amelyeket nem hitelesített felhasználó töltött fel. Ezzel lekerült az oldalról közel tízmillió videó, a kínálat csaknem 80 százaléka.

Az internetes pornó a nemi erőszak melegágya

Könnyű lenne ebből levonni azt a konzekvenciát, hogy a Pornhub maga a fertő, amelyet be kéne záratni, ám a történet ezen a ponton két irányban ágazik tovább, amely pontosan megmutatja, miért nem ennyire fekete-fehér a történet. Az egyik oldalon megszólalnak a Pornhub bezáratása és a szexmunka felszámolása ellen küzdő civil szervezetek képviselői. Szót kapnak az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyerekek Nemzetközi Központjának (NCMEC), valamint a szexuális kizsákmányolás ellen küzdő NCOSE-nek a dolgozói is, akiknek álláspontján talán nincs is túl sok magyaráznivaló: az online platformok túlságosan nagy teret biztosítanak az olyan képsoroknak, amelyek kvázi bűncselekményeket rögzítenek, emellett kizsákmányolják a szereplőiket, kiváltképp a kiskorúakat, a vezetők pedig milliárdokat keresnek ezen.

Az ő nézeteik is árnyaltak, az NCOSE szerint például minden szexuális tartalom kizsákmányolás, és olyan is akad, aki minden pucérkodást eltüntetne a föld színéről: a Pornhub körüli botrány egyik főszereplője, Laila Mickelwhite neve például egy olyan keresztény közösséghez köthető, amely mindennemű explicit tartalmat betiltana – legyen szó a pornóról vagy épp a Sports Illustrated című magazinról, amely bikinis nőket vonultat fel. Érdekes módon a sok megszólaló mellett épp a jogvédő aktivista nem szerepel a filmben, csupán archív felvételeken látható. Futólag említik a Mickelwhite-hoz is köthető Exodus Cry nevű keresztény szervezetet is, amelynek célja, hogy a szexkereskedelem áldozatainak megsegítése mellett a legális kereskedelmi szexipart is felszámolják.

Van, aki ebből fizeti a számláit

A másik oldalon azonban ott vannak a tartalomgyártók és a pornószínészek, akiknek így a megélhetésük került veszélybe. A dokumentumfilm több egykori dolgozót megszólaltat a lehető legszélesebb munkakörökből válogatva: pornószínészek és szexmunkások, HR-esek és moderátorok nyilatkoznak. A legérdekesebb kategória nyilván az első, de itt is változatos a felhozatal: a klasszikus pornófilmekben felbukkanó színészek és a kamera előtt egyedül szereplő előadók is mesélnek saját tapasztalataikról. Ők azt a tévképzetet igyekeznek saját történetükkel eloszlatni, hogy aki pornózásra adja a fejét, azt vagy kizsákmányolják, vagy belemanipulálják, és a szexmunkásokat sajnálni kell a nem mindennapi karrierválasztásuk miatt. És bár a film nem tagadja, hogy ilyenekből is akad, a megszólaltatott színészek egytől egyig jól látható lelkesedéssel beszélnek a szakmáról, valamint arról, miben reformálta meg pozitív irányba a szexmunkások sorsát a Pornhub.

Míg a pornós kalózkodás korában nehéz volt pénzt keresni, a Pornhub ezen is változtatott: 2018-ban elindította a ModelHub nevű szolgáltatást, ahová szexmunkások regisztrálhattak, az általuk készített tartalmakért pedig fizetett a cég. Az egyik megszólaló szexmunkás, Gwen Adora szerint ezzel gyakorlatilag tökéletes munkakörnyezetet teremtettek sokak számára. Ő maga egy egyszemélyes médiavállalatnak nevezi magát, aki kitalálja a koncepciót, felveszi, megvágja, feltölti a videóit és egyengeti saját oldalát, így kapva teljes alkotói szabadságot. A 2020-as események azonban épp az ő munkájukat érintették érzékenyen: a botrány következtében a Mastercard és a Visa is megszakította a kapcsolatot a Pornhubbal, ennek következményeként megszűnt a fizetett szexmunka a cégnél, ami sokukat hozta nehéz anyagi helyzetbe.

Azt egyikük sem tagadja, hogy az oldallal kapcsolatban megfogalmazott vádak jogosak, nem beleegyezésen alapuló erotikus tartalmaknak nem szabadna létezniük, ám, ahogy egyikük fogalmaz, ezzel „a Pornhubon próbálták leverni az egész pornóipar hiányosságait.” Szintén problémásnak látják, hogy a jogvédők összemossák a szexkereskedelem és a szexmunka fogalmát, holott ők élesen elkülönítik a kettőt.

A kifogásolható tartalmak feltöltői rendszerint nem hitelesített dolgozók, hanem teljesen ismeretlen, anonim feltöltők, akik ugyanúgy meg fogják találni az utat, hogy ilyen jellegű tartalmakat nézzenek vagy osszanak meg, miközben az ügy következményei elsősorban a regisztrált és nem kifogásolható tartalomgyártókat sújtja leginkább. Nekik kínált új megoldást az OnlyFans, amelyről eleinte nem mondta ki senki, hogy pornóoldal, ám mára nyilvánvalóvá vált, hogy az erotikus tartalmak újabb fellegvára, ahol a csatornákra pénzért feliratkozó felhasználók láthatják csak a tartalmakat.

A Pornhub-botrány szele azonban kis híján az OnlyFanst is elérte: 2021-ben a cég – vélhetően a banki diszkriminációtól rettegve – bejelentette, hogy nem lesznek elérhetők a platformon az erotikus tartalmak, a nyilatkozatot később visszavonták. A filmben megszólaló Siri Dahl pornószínésznő szerint a Pornhubról ide átmenekülve ismét biztos megélhetést szerzett, karrierjét újra ő maga irányítja a saját szabályai szerint. És csak egy példa a történetéből, mivel kaszál igazán nagyot az OnlyFansen: saját bevallása szerint a péniszpontozás a legnépszerűbb és legjövedelmezőbb szolgáltatása, amely során videóban mond szakmai véleményt a neki küldött dickpickekről.

A szexmunkások sorsát nehezíti egyébként a 2018-ban az Egyesült Államokban elfogadott FOSTA-SESTA törvény, amely a szexuális célú emberkereskedelmet szabályozná, a gyakorlatban azonban elsősorban a szexmunkások platformjait lehetetlenítette el. Ennek egyik következménye, hogy ezáltal egyrészt sokkal nehezebben érvényesülnek a szakmában, másrészt a pornót ismét leküldi a föld alá, ahol még annyi ellenőrzés alatt sem állnak ezek a tartalmak, hogy legalább valamilyen szinten kiszűrjék a problémás kontentet.

Mindkét oldalnak megvannak tehát az érveik, ám nagyon úgy fest, hogy, még ha előre is mozdult az ügy, csupán félmegoldás született. Pedig papíron megvan a megoldás: Kristof cikkében három olyan pontot fogalmaz meg, amelyekkel, ha a radikálisabb irányt képviselő jogvédő szervezetek nem is, de a szexmunkások mélyen egyetértenek:

az ellenőrzött felhasználók, a letöltések megtiltása és a szigorú moderálás.

Az első megvalósult, a másik kettő azonban nem igazán, a letöltést ugyanis lehetetlen megakadályozni, a moderálás problematikájáról pedig egy egykori dolgozó mesél megdöbbentő dolgokat. Amikor évekkel ezelőtt a Pornhub alkalmazásában állt moderátorként, egy nyolcórás munkanap alatt átlagban 700, különféle hosszúságú videót kellett megnéznie, ami kivitelezhetetlen feladat. A gyorsan végigkattintgatott felvételeken így nem feltétlenül lehetett kiszúrni, hogy egy szexjelenet éppen beleegyezésen alapul-e vagy sem, ahogy a szereplők korát is csak megsaccolni tudta. Valódi és aprólékos moderálás nélkül pedig semmi sem szab gátat annak, hogy ismét kifogásolt tartalmak kerüljenek fel a megosztóra. Az is kiderült, hogy a vezetés évek óta ígérgette-halogatta az ezzel kapcsolatos változásokat, ráadásul a naponta érkező több ezer törlési kérelem ellenőrzésére és teljesítésére sem volt kapacitásuk.

Az egyik jogvédő arra hívta fel a figyelmet, hogy ugyan a szalagcímekben jól mutatott a tízmillió törölt videó, a gyakorlatban ez több kérdést felvetett, mint amennyit megoldott. A letiltott videóknak ugyanis nem törölték a linkjét, csupán a törlés tényét jelző felirat jelent meg helyette, a felvétel metaadatait – a kommenteket, címkéket, kapcsolódó videókat azonban nem távolították el.

Azt a klipet keresed, amiben megerőszakolnak egy tinit? Azt a NCMEC sajnos eltávolította, de itt vannak még hasonló videóink

– foglalja össze érzékletes példával az egyik megszólaló a látszatmegoldást.

Holott az elsődleges törekvésekben – amilyen a pornóoldalak biztonságossá, erőszakmentessé tétele – mindkét tábor egyetért, a szexmunkások megélhetése már nem ilyen prioritás mindkét oldal számára. A pornószínészek szerint ráadásul a Mickelwhite-féle mozgalom egyenesen cinkosoknak nevezte őket: azt hirdették, hogy az oldal mellett kiálló szexmunkásokat lefizették, és maffiaszervezethez hasonlították őket, holott állításuk szerint semmi ilyenről nem volt szó.

A Tetőpont: A Pornhub története tehát egy hihetetlenül összetett és megoldhatatlannak látszó problémáról mesél, amelyre nem kísérel meg megoldást találni, de segít eligazodni a két oldal érvei és ellenérvei között. Egyúttal azonban rámutat arra, hogy amit az egyik oldal nem pusztán pornóoldalnak, hanem bűnügyi helyszínnek nevez, az másnak megélhetést és karriert jelent, csak az nem mindegy, hogy éppen hogyan: míg a szexmunkások saját tartalmaik által fizetik számláikat, addig a vezetők azzal is pénzt keresnek, ha hirdetéseket pakolnak egy nemi erőszakot bemutató videóra.

A Pornhub problémája azonban az internet problémája is, a pornó esetében hatványozottan igaz, hogy ami felkerül a világhálóra, az levakarhatatlan onnan, az explicit tartalmaknál pedig nincsen kényesebb. Naiv elképzelés, hogy a nagy Pornhub-dilemma mindenkinek tetsző módon oldódjon meg, ám az mindenképpen előrelépés, hogy legalább már diskurzus indult róla.

Tetőpont: A Pornhub története (Money Shot: The Pornhub Story). 94 perc, 2023. Elérhető a Netflix kínálatában.

The post A PornHub valakinek megélhetés, másnak a nemi erőszak platformja first appeared on 24.hu.