Bayerék utcai erődemonstrációt tartanának Novák bukása után
A Békemenet szervezői március 15-én mutatnák meg a „csőcseléknek”, hogy még „rohadtul nem jött el a pillanat”.
Bayer Zsolt, Bencsik András, Gajdics Ottó és Szabó László kezdte meg a gyászmunkát a nagy lemondások szombatja után a Sajtóklubban. A központi üzenetek ismételgetését azzal fűszerezték meg, hogy csőcseléknek és szarjankónak nevezték az ellenzéket, ami nem is lenne különösebben hírértékű, de a Békemenet szervezői arra is elkezdtek utalgatni, hogy ebben a helyzetben utcai erődemondtrációt kelle tartani. Bayer Zsolt azt is megmondta mikor:
március 15-én. „Nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy felgyorsult sakkjátszma zajlik a szemünk előtt. Valaki hibázott, lépett egy rosszat, és ebből fakadóan a szemben ülő vérszemet kapott, és most már legszívesebben fölborítaná az egész sakktáblát. Legyünk nagyon résen, és állítsuk meg ezt az őrjöngést” - mondta Gajdics Ottó, majd arról kezdett magyarázni, hogy a „kegyelmet adó nem azonosul sem a kegyelmet kapó személlyel, sem az ő bűneivel”. Szerinte Novák Katalin csak élt a jogával, és kegyelmet adott, akinek szerinte csak „érintőlegesen volt kapcsolata” a bűnüggyel.
Itt arra a K. ENdrére utalgattak, aki az ítélet szerint a pedofil igazgatót mentve rá akarta venni a szexuálisan bántalmazott gyerekeket, hogy hazudjanak a velük történtekről, vonják vissza korábban tett vallomásaikat. Ezért K. Endre 3 év 4 hónap börtönt és hosszú idejű eltiltást kapott.
Bayer Zsolt attól tart, hogy most „megpróbálják ebbe az egészbe a miniszterelnököt meg a Fideszt meg az egész kormányt meg a mindenkit belekeverni”. Bennfenteskedve azt mondta, hogy Orbán Viktor csak akkor értesült a kegyelmi ügyről, mint mindenki más, miután megjelent az eslő cikk a 444-en. „Nekünk viszont erőt kell demonstrálnunk, mert a hiénakfalka, ezek a teljesen amorális, hazug gazemberek, akik ott üvöltöztek tegnap a Sándor-palotánál meg a csőcselék, az most vérszagot érez, mert azt hiszi, hogy eljött a pillanat.
Mutassuk meg nekik, hogy rohadtul nem jött el a pillanat!”