Fél év együtt járás után ment hozzá párjához Szaniszló Kitti, a Next Top Model Hungary egykori versenyzője

Bevallása szerint maga sem gondolta volna, hogy 23 évesen megházasodik. The post Fél év együtt járás után ment hozzá párjához Szaniszló Kitti, a Next Top Model Hungary egykori versenyzője first appeared on 24.hu.

Fél év együtt járás után ment hozzá párjához Szaniszló Kitti, a Next Top Model Hungary egykori versenyzője

Szaniszló Kitti, a Next Top Model Hungary egykori versenyzője a hétvégén az Instagram-oldalán tudatta követőivel, hogy néhány héttel az eljegyzése után férjhez ment.

A modellaspiráns a minap a Blikknek mesélt a nagy napról, amire mint kiderült, nagyjából fél évvel azután kerítettek sort, hogy párjával egymásba szerettek.

Magam sem gondoltam, hogy 23 évesen megházasodom, de a párom mellett nem volt kérdés, hogy vele szeretném leélni az életemet. Nagyjából három éve ismertük meg egymást, és először barátságnak indult a kapcsolatunk, majd körülbelül fél évvel ezelőtt ez valahogy átfordult szerelemmé, és az első pillanattól kezdve egyértelmű volt, hogy együtt szeretnénk megöregedni. Nem várom el, hogy ezt mindenki megértse, de az ember érzi azt, amikor megtalálja az igazit

– osztotta meg a lappal.

Mint mondta, az esküvő szűk családi körben zajlott, párjával pedig semmilyen tekintetben nem szerettek volna ragaszkodni a hagyományokhoz: nem olvastak fel fogadalmat és a bevonulás is modernebb zenére történt.

Talán épp az egyszerűségétől volt igazán őszinte és megható az esemény, amit a vendégek is éreztek, rengetegen elsírták magukat, sőt, az anyakönyvvezetőnek is többször elcsuklott a hangja, miközben vezette a ceremóniát. Egyedül azt sajnálom, hogy olyan hamar vége lett, mintha csak egy óra lett volna az egész, pedig többször nem élhetem át ezt a csodát

– tette hozzá.

Kapcsolódó
Férjhez ment a Next Top Model Hungary egykori versenyzője
Több fotót is mutatott az esküvőről.

The post Fél év együtt járás után ment hozzá párjához Szaniszló Kitti, a Next Top Model Hungary egykori versenyzője first appeared on 24.hu.