Karikó Katalinnal együtt most akkor hány magyar Nobel-díjasunk is van?

Karikó Katalinnak ítélték – Drew Weissmannal közösen – az orvosi-élettani Nobel-díjat 2023-ban az mRNS-alapú oltási technológia kifejlesztéséért.

Nem ő az első magyar Nobel-díjas, de nem is annyira egyszerű megmondani, hányadik. Számos szempont lehet, magyar származású szülők gyereke, Magyarországon született, itthon tanult, itthon kezdte a kutatásait, magyarnak vallja-e magát. Innentől már nem is könnyű eldönteni, ki a magyar Nobel-díjas.

Vegyük például az első magyar származású Nobel-díjast.

Lénárd Fülöp (Philipp Eduard Anton von Lenard) 1905-ben kapta meg a fizikai Nobelt. Ő maga nem tartotta magyarnak magát, de az első magyar Nobel-díjasként szokás emlegetni. Német eredetű családban született Pozsonyban, otthon németül beszéltek, de ahogy önéletrajzában írja, „az iskolákban magyarként neveltek, és ezért nem haragszom”. Azt is megemlíti, hogy a magyar iskola számára olyan szilárd erkölcsi tartást adott, amit nem talált meg az osztrák diákoknál. „A magyar irodalom és történelem, ahogy tanították, nagy mélységeket és érdekességeket tartalmazott, egyébként a német nyelv és irodalom szintén tantárgy volt. Így azután semmi sem hiányzott nekem az iskolából; a tanárral csak magyarul beszéltünk (különösen körülbelül 1877 után) egymás közt, egyébként azonban tetszés szerint németül is.”

Egyetemi tanulmányait Budapesten kezdte, aztán Németországban folytatta és fejezte be. Később fél évig kutatott Eötvös Lorándnál, de miután nem kapta meg a budapesti asszisztensi állást, végleg Németországba ment. Élete végéig aktív volt a kapcsolata a magyar tudományos élettel, 1897-től az MTA levelező, 1907-től rendes tagja lett. A korszak egyik legnagyobb fizikusából végül megkeseredett tudós lett, lopással vádolta meg Röntgent, összekülönbözött Einsteinnel, akit rendszeresen fel is jelentett, tudományos eredményei helyett lelkes náciként vonta magára a figyelmet. 1947-ben hunyt el Németországban.

A második, apai ágon magyar származású Nobel-díjas Bárány Róbert (Robert Bárány) 1914-ben kapott orvosi Nobelt. 1876-ban Bécsben született, az anyja osztrák volt, Bárány anyanyelve már német volt, nem beszélt magyarul. A magyar tudományos körökkel nem volt kapcsolata, de az osztrák orvosok sem fogadták be. A Nobel-díjnak köszönhetően a svéd diplomácia kiszabadította az orosz hadifogságból, de miután visszatért Ausztriába, nem kapott állást, ezért Svédországban költözött, ott halt meg 1936-ban. Életéről film készült, amiben lényegében lopással vádolták meg, egy szerencsétlen flótásnak mutatták be, akire Ausztriában sosem voltak büszkék, Magyarországon pedig alig ismerik, se köztereket, se intézményeket nem neveztek el róla.

A harmadik magyar származású Nobel-díjas, Zsigmondy Richárd (Richard Adolf Zsigmondy) 1925-ben kapott kémiai Nobelt. Szülei magyarok voltak, ő Bécsben született. Nem Budapesten nevelkedett, nem Magyarországon tanult, a magyar tudományos élettel annyira nem volt kapcsolata, hogy a Természettudományi Közlöny meg sem emlékezett a Nobel-díjáról. 1929-ben Göttingenben hunyt el.

Annak ellenére, hogy kevés közük volt Magyarországhoz, a Magyar Nemzeti Bank Bárány Róbertet és Zsigmondy Richárdot is magyar Nobel-díjasként tartja számon, emlékérmet is verettek a tiszteletükre 2014-ben és 2015-ben.

A negyedik, Szent-Györgyi Albert 1937-ben kapott orvosi és élettani Nobel-díjat „a biológiai égésfolyamatok, különösképpen a C-vitamin és a fumársav-katalízis szerepének terén tett felfedezéseiért”. Az egyetlen magyar tudós, aki hazai pályán jutott el a Nobel-díjig. A vészkorszakot illegalitásban bujkálva túlélő Szent-Györgyi 1945 után az élére állt a tudományos élet újraszervezésének, de a kommunista hatalomátvétel elől 1947-ben végül mégis emigrált Amerikába.

Az ötödik, Hevesy György talán a 20. század legsokoldalúbb tudósa volt: 1943-ban a kémiai Nobel-díjat ítélték oda neki, de legalább ennyire megérdemelten kaphatta volna meg a fizikai vagy az orvosi Nobel-díjat is. Hevesy (George de Hevesy) nemesi család sarjaként született 1885-ben Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett, majd először a Budapesti Egyetem, utána a Berlini Műszaki Egyetem hallgatója volt, doktori fokozatát már a Freiburg Egyetemen kapta meg 1908-ban.

1920-ban hagyta el Magyarországot, miután – kikeresztelkedett zsidó család gyermekeként – a numerus clausus miatt megvonták tőle az előadói jogot. Hevesy Koppenhágában folytatta lenyűgöző tudományos munkáját. Ha itthon maradhatott volna, akkor az általa felfedezett Hafniumot talán Hungaricumnak hívnák, így a dán főváros korábbi nevét választotta, ott végzett munkásságának tiszteletére. Dánia náci megszállása idején Stockholmba menekült, az 1944-ben neki ítélt Nobel-díj megkönnyítette, hogy megkapja a svéd állampolgárságot, addig magyar útlevelét használta. Svédországban hunyt el 1966-ban, 80 évesen. Családja úgy döntött, 2001-ben Budapesten temetik el a hamvait. A Nobel-érmét másfél évtizeden keresztül őrizték a Magyar Tudományos Akadémián, de fia 2015-ben visszakérte azt, hogy egy svédországi múzeumban helyezzék el.

A hatodik, Békésy György 1899. június 3-án született Budapesten. Apja külügyi tisztviselő volt, kiküldetése miatt György a müncheni elemi iskolába járt, a nyolcosztályos gimnáziumot már Konstantinápolyban kezdte el, Magyarországon rövid ideig a budapesti Attila úti gimnázium tanulója volt, innen Svájcba költözött a család, így Békésy György az érettségit már Zürichben tette le. A Berni Egyetemen szerzett vegyész oklevelet, a doktori fokozatot Budapesten, a Pázmány Péter Tudományegyetemen kapta meg.

1946-ban – miután a laboratóriuma megsemmisült a háborúban – előbb fizetés nélküli kutatói szabadságot kérve Svédországba ment, aztán a Harvardra, amikor lejárt a szabadsága, nem kapott hosszabbítást. Emiatt 1948-ban nem tért vissza hazájába, az Egyesült Államokban folytatta a kutatást, ahol már nemcsak a halló-, hanem a látó- és az egyéb érzékelő szervek szerkezetét, működését is vizsgálta. A disszidálás büntetéseként 1949-ben megfosztották akadémikusi címétől. 1961-ben nyerte el az orvostudományi Nobel-díjat „a belső fül, a csiga ingerlésének fizikai mechanizmusával kapcsolatos felfedezéseiért”. Ezeknek a kutatásoknak a jó részét még Magyarországon végezte az 1930-as években és az 1940-es évek első felében, de politikai okok miatt az MTA 1961-ben nem ünnepelhette. Honoluluban halt meg 73 éves korában, hamvait a Csendes-óceánba szórták. Az Akadémia csak halála után nyolc évvel, 1982-ben rehabilitálta őt.

Wigner Jenő Pál 1963-ban kapott fizikai Nobel-díjat „az atommagok és az elemi részecskék elméletének továbbfejlesztéséért, különös tekintettel az alapvető szimmetriaelvek felfedezéséért és alkalmazásáért". Budapesten, Terézvárosban született 1902-ben, zsidó családban. A Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt. 1921-ben a Berlini Műszaki Főiskolán folytatta a budapesti műegyetemen megkezdett tanulmányait.

1925-ben rövid időre visszatért Magyarországra, édesapja mellett mérnökként dolgozott az újpesti bőrgyárban. Innen csábította el a berlini Kristálytani Kutatóintézet. Hitlerék hatalomra jutása után elhagyta Németországot, fél évig Európában utazgatott, majd az Egyesült Államokban telepedett le. Látogatóba négyszer jött haza, először 1976-ban, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat meghívására, egy évvel később ugyanez a társulat tiszteletbeli tagjává választotta. 1983-ban meglátogatta a paksi atomerőművet, 1987-ben az ELTE tiszteletbeli doktora lett. A fogadásán eljátszatta a kedvenc nótáját egy cigányzenekarral, és csárdásozott is. 1988-ban egészségi állapota miatt már nem vállalta az utazást, amikor az MTA tiszteletbeli taggá választotta. Princetonban hunyt el 1995-ben, 92 évesen, a sírja is New Jersey-ben van.

Gábor Dénes Wignerhez hasonlóan Terézvárosban született, 1900-ban, szintén zsidó családban. Először 20 évesen, 1920-ban költözött Németországba, itt folytatta tanulmányait. A nácik miatt 1933-ban hazatért, de egy évvel később innen is elmenekült, 1934-ben Angliában telepedett le. Hosszú idő után, 1962-ben látogatott haza. 1971-ben kapta meg a fizikai Nobel-díjat a hologram feltalálásáért. Londonban halt meg 1979-ben.

Milton Friedman magyarországi zsidó bevándorlók gyerekeként 1912. július 31-én született New Yorkban. 1976-ban a fogyasztáselemzéshez, a pénztörténethez és -elmélethez való hozzájárulásáért, valamint a stabilizációs politika összetettségének bemutatásáért kapott Nobel-díjat.

Daniel Carleton Gajdusek anyai ágon magyar, apai ágon szlovák származású. Már az anyja is Amerikában született, Magyarországhoz így igen távoli szál köti. Gajdusek a kuru fertőző természetének felismeréséért kapott fizikai Nobel-díjat 1976-ban.

Herskó Ferenc (Avram Hershko) Karcagon született 1937-ben. Azért élte túl a holokausztot, mert őt és a családját szállító vonat nem Auschwitzba, hanem valamirt Bécs környékére, Strasshofba vitte. Hazatértek Karcagra, de a család 1950-ben kivándorolt Izraelbe. A kémiai Nobel-díjat 2004-ben kapta meg. Távolságtartó Magyarországgal szemben, de az egyik fia a SOTE-ra járt. 2005-ben Gyurcsány Ferenc kitüntette a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével. Karcag díszpolgárrá is avatta, itt Herskó azt mondta, hogy „a Nobel-díjat hozó kutatási eredmény izraeli eredménynek tekinthető, ugyanakkor nagyon örülök, hogy innen, ebből a kisvárosból származom. Nem vitás, nagyon jó gyökereim vannak a magyar kultúrában is, amit a szüleimtől kaptam”. Azt is mondta, hogy „a zsidóságot sújtó tragédiát, a gyűjtőhelyen töltött időt és a strasshofban töltött munkaszolgálati történéseket, a sok borzalmat jó lenne elfelejteni és meg nem történtté tenni”.

Polányi János, pontosabban John C. Polányi az egyik legkiválóbb magyar értelmiségi család tagja, apja, Polányi Mihály kémikus és filozófus, nagybátyja, Polányi Károly közgazdász és társadalomfilozófus. János már Berlinben született, a balos család jó része ugyanis az üldöztetések elől 1919-ben Németországba költözött. Polányi csak néhány vakációt töltött Budapesten élő nagymamájánál, kanadai, nem magyar tudósnak tarja magát. A család a nácik elől Németországból is elmenekült Angliába, Polányi Kanadában telepedett le. 2001 óta a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja.

A 2006-os székfoglalóját meg lehet nézni, már itt is John C. Polányiként konferálták fel. A szüleit magyarnak nevezi, saját magát nem, nem is beszél magyarul, de mesél kevés emlékéről, ami a magyarokhoz köti, Karinthy Utazás a koponyám körül című könyvéről, ami ott volt a könyvespolcukon. Ő is tiltakozott 2017-ben a CEU elüldözése miatt.

A Nobel-békedíjas Elie Wiesel Máramarosszigeten született 1928-ban, ortodox zsidó családban, amikor a település már Romániához tartozott. Családját akkor hurcolták el, amikor Máramarossziget ismét Magyarország része lett, szülei és hatéves húga meghalt a holokauszt során.

Wiesel a jiddis mellett magyarul is beszél, egy 1988-as interjúban azt mondta, magyar zsidónak tartja magát, meg egy kicsit román zsidónak is. 2009-ben, amikor hosszú idő után járt ismét Magyarországon, a Parlamentben hívta fel arra a figyelmet, hogy a magyar nácik együttműködése is kellett ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen sok embert meggyilkoljanak. Felrótta a magyarok közönyét, de azt is mondta, hogy a mai Magyarországgal szemben nem érez haragot, nem tartja felelősnek a tegnapért, de azért felelősek, amit a múlt emlékével tesznek.

2004-ben átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét Mádl Ferenc köztársasági elnöktől, de a kitüntetést 2012-ben visszaadta. Kövér Lászlónak – aki részt vett Nyírő József újratemetésén – írt levélben ezt azzal indokolta, hogy Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról, és rehabilitálják Wass Albertet, illetve a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők. Elie Wiesel 2016-ban hunyt el New Yorban.

Oláh György 1927. május 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban végzett (a német megszállás idején Sztehlo Gábor evangélikus lelkész bújtatta), a Műszaki Egyetemen doktorált. Az 1956-os forradalom után családjával együtt elhagyta Magyarországot, előbb Londonban, majd Kanadában éltek, 1965-ben folytatta a munkáját az Egyesült Államokban. 1994-ben kapott kémiai Nobel-díjat „a karbokation kémiához való hozzájárulásáért”. Oláh nem szakadt el a magyar tudományos élettől, folyamatosan tartotta a kapcsolatot az itthoni kutatókkal. 2017-ben végakaratának megfelelően a Fiumei Úti Sírkertben temették el.

A játékelmélet Nobel-díjasa, Harsányi János 1920. május 29-én született Budapesten, szülei egy évvel születése előtt kikeresztelkedtek zsidó vallásukból római katolikussá. A Fasori Evangélikus Gimnáziumba járt, Budapesten szerzett gyógyszerészdiplomát. Munkaszolgálatosként úgy maradt életben, hogy megszökött a századát Ausztriába szállító vonatról.

A második világháború után még filozófiából is doktorált Budapesten. Antimarxistaként nem volt maradása a kommunista Magyarországon, a családi patikát is államosították, így leendő feleségével 1950-ben a zöld határon Ausztriába szökött. Ausztráliában és az Egyesült Államokban élt, 1994-ben kapta meg a Nobel-díjat. 2000-ben, 80 évesen hunyt el Kaliforniában, Berkeley-ben.

Amikor Harsányit a Magyar Tudományos Akadémia 1995-ben tiszteletbeli tagjává választotta, ezt nyilatkozta: „A magyarok általában nem tisztelik a tudományok határait... A magyar iskola nagyon jó volt, remélem, most is jó. Amikor én jártam iskolába, mindenkinek kellett latint, matematikát, fizikát tanulnia. Budapesten volt egy speciális intellektuális tradíció, a kávéházi kultúra. Ennek volt a terméke Karinthy Frigyes is, akit sok minden érdekelt, sok mindenben volt tájékozott. Ha az ember egy magyar mérnökkel vagy orvossal beszél, nem meglepő a zenei vagy filozófiai érdeklődése. Amerikában az ilyen nem fordul elő. Az általános műveltség Magyarországon sokkal magasabb. Szerencsém volt, hogy pesti gimnáziumba jártam...”

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 14 évesen megjárta a náci haláltáborokat. Az ott szerzett tapasztalatairól írt önéletrajzi ihletésű regényeiért 1997-ben Kossuth-díjjal, 2002-ben első és azóta is egyetlen magyarként irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki. Fő művét, a Sorstalanságot a Magvető lektora először kiadásra alkalmatlannak ítélte, végül 1975-ben jelent meg a Szépirodalmi Kiadónál. A regény, ami 13 évig készült, szokatlanul száraz, dokumentarista stílusban írja le a haláltáborok borzalmait. 2009-ben Kertész nagy kultúrpolitikai vihart kavart a német Die Weltnek adott nyilatkozatával, amelyben azt mondta:

„Ich bin ein Produkt der europäischen Kultur, ein Décadent, wenn Sie so wollen, ein Entwurzelter, stempeln Sie mich nicht zum Ungarn”; magyarul: „Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne címkézzen engem Magyarországhoz.”

Kertész 2001-ben kéziratainak jelentős részét a berlini Művészeti Akadémiának adta át. Az itthon maradt részt a Kertész Imre Intézet gondozza.

Karikó Katalin Szolnokon született 1955-ben, Kisújszálláson nőtt fel, itt járt gimnáziumba, Szegeden doktorált. 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték a Szegedi Biológiai Kutatóközpontból, ezután döntött úgy, hogy az Egyesült Államokban folytatja munkáját, erről a '85-ben játékmaciba varrva vitték ki a pénzt Magyarországról, amit a Ladáért kaptak, mostanra a szabadalmán alapulhat a koronavírus-vakcina című cikkben írtunk.

Nobel-esélyeiről a hvg-nek korábban azt mondta: „Anyukám egykor minden októberben hallgatta a rádióban, hogy ki kap Nobel-díjat, és mindig mondta: Katikám, lehet, hogy te leszel az. Mire én: Anyuka, még egy ösztöndíjat se tudtam kapni, nemhogy Nobel-díjat! Azóta sem gondolok ilyesmire, számomra az a fontos, hogy minél hamarabb minél több ember megkapja a vakcinát, és megvédje őket a vírusfertőzéstől.”

(Részben a Budapest kiemelt helyen a Nobel-díjasok földrajzában című cikk átdolgozása.)