Kisgyerekes szülők, ti mit csináltok, ha nem esik többé a hó?

Párbeszéd egy random reggelen, megközelítőleg 7,5 perccel azután, hogy végzetesen elkéstünk a bölcsiből:

• Kisfiam, sírva kérlek, vedd már fel a télikabátodat!
• Nem kell télikabát, nincs tél.
• De, tél van.
• Nem, nincs. Nem esik a hó.
• ...........

A 3 éves érvelőbajnok gondolatmenete azért kikezdhetetlen, mert életében nem látott még normális havat, ami nem 1 óra alatt olvad latyakosra. Nem mellesleg ilyen elolvadóssal is maximum négyszer találkozott eddigi pályafutása során, kétszer tavaly, kétszer idén.

Igen, tudom, máshol volt hó, meg van is, vihetnénk hétvégente az Alpok lankáira, de mi ilyen szőrösszívű szülők vagyunk. Mindettől függetlenül irigykedve nézem a híreket, amikor Miskolctól Szegedig érő hótakarót ígér a meteorológiai szolgálat, minket ugyanis ez nem ment meg a naponta minimum kétszer esedékes vitától a téli ruházat szükségességéről.

Na de mégis honnan ez a megingathatatlan magabiztosság? Természetesen mesék, mondókák, dalok garmadája vértezte fel gyermekemet a Tudással, amire még a mindenhonnan ránk ömlő dekorációs dömping is rátesz egy (hó)lapátnyit.

Kuflik? Hát akkora a hó, hogy nem találnak vissza a kupacukra! Miki egér és barátai? Naná, csak hóban az igazi a Disney-giccs. Kisvakond? Lapátol, mintha nem lenne holnap. Bogyó és Babóca? Gurguláznak a hóban a kis huncutkák. A Grincsről ne is beszéljünk, aki ezer méter magas hegyére szánkóval tolja fel az ellopott ajándékokat.

Igen, a téli történetek legfőbb attribútuma, hogy hóban történnek a történnivalók. Normális esetben ezzel nincs is semmi baj, pláne a mesék sematikus világában, ahol a tavasz virágbimbókkal és csiripelő kismadarakkal, a nyár tűző nappal, az ősz hulló levelekkel érzékeltetődik. A tél meg a hóval, tiszta sor. Egy kisgyereknek az olyan absztrakt fogalmak, mint a hideg meg a hőség, még sokkal kevésbé értelmezhetőek, mint a vizuális megerősítés. Ebből a szempontból kétségkívül a tél a legkönnyebben beazonosítható: fehér hótakaró mindenütt, hó hull az égből, hóember és hóangyal készül stb.

De lássuk a realitást: mióta a gyerekem megszületett, ilyen hó itt, Budapesten nem esett. Ahogy elnézem az előrejelzést, idén nem is fog. Tavaly se volt, és minthogy többször is megírtuk: ez volt hátralévő életünk leghűvösebb éve, valószínűleg a jövőben egyáltalán nem lesz ilyen.

Nagy dolgokat nem akarok ezzel mondani, az ünnepi meghittséget se rontanám el klímaszorongással. De aki akár csak egyszer is próbálta egy hároméves gyerek miért?-korszakának közepén elmagyarázni, hogy miért nem esik a hó, és miért van mégis tél, és miért kell sapka meg sál, és miért rossz, ha nem veszi fel a kesztyűt, és miért van hideg, ha nem esik a hó, és miért nincs hideg nyáron, az érti, mire gondolok.

Nyilván nem kell és nem is szabad kikukázni az összes téli mesét, mondókát és dalt, viszont a jövőben a nem túl optimista előrejelzések alapján a havas téli táj helyébe valami mást kell elképzelnünk. És ha egyszer a mesék arra (is) valók, hogy segítsenek a gyerekeknek megismerni és értelmezni a körülöttük lévő világot, akkor egyértelművé válik, hogy valamilyen formában reagálniuk kell arra, ami körülöttük történik.

Jó, értem én, hogy vannak mesék dinoszauruszokról is, amikkel szintén nem nagyon találkozik egy mai gyerek – de ennyivel nem érdemes lesöpörni ezt a kérdést az asztalról, ugyanis az a fájdalmas változás, amiben épp benne vagyunk, hatással lesz az egész életünkre. A gyerekeink életére főleg.

Nem mellesleg az eddigi legérdekesebb tippet a Mikrobi című mesefilmből kaptam, amit mostanában újra meg újra be kell tennünk a DVD-lejátszóba. A Mikrobi eredetileg rádiójátéknak indult, nagy népszerűségére való tekintettel azonban 1973 és 1975 között készült belőle rajzfilmsorozat is. A történet a 21. században játszódik, a főszereplője egy háztartási robot, és a felügyeletére bízott három gyerek (Péter, Pille és Pepe), különböző bolygókra látogatnak el, ahol kalamajkákba keverednek. Az én gyerekem mostanában imádja, és bevallom, én is, azok közé a rajzfilmek közé tartozik ugyanis, amelyek épp kellemesen kacsintanak ki a szülők felé.

Na ennek a rajzfilmsorozatnak a második évadában jelent meg a Hóembert építünk című rész, aminek az első két perce az én jelenlegi problémámra reflektál. Az alaphelyzet az, hogy a (gyerekemmel egyébként nagyjából egyidős) Pepe nevű kisfiú a szobában rohangál körbe-körbe, és szirénázik.

• Nagymama: Mikrobi!
• Mikrobi: Tessék, nagymama!
• Nagymama: Miért nem viszed ki Pepét a friss levegőre? Olyan migrénem van!
• Mikrobi: Friss levegőreeee? De nagymama, hol van ma már olyan? És a hőség... Amióta a sarkokon elolvadtak a jéghegyek...
• Nagymama: Akkor nézegess vele képeskönyveket. Nem bírom ezt a zajt, szétpattan a fejem!
• Mikrobi: Igen, nagymama! Máris, nagymama! Gyere, csöpp Pepe!
• Pepe: De nem, de nem!
• Mikrobi: Nagymamának migrénje van, ne zavarjuk.
• Pepe: De nem, de nem!
• Nagymama: Jaaaaj.

Majd jön a következő jelenet:

• Mikrobi egy képeskönyvből olvas fel mondókákat a csöpp Pepének: Siklik a szán fehér havon, ül a szánon fehér majom.
• Pepe: Nem kell, nem kell!
• Mikrobi: Ú, ez egy régi képeskönyv, akkor volt jég meg hó. Hóembert gyúr Peti, Panka, fazékból van a kalapja.
• Pepe: Hóember, hóember! Hóembert akarok gyúrni, Pepe gyúr hóembert!
• Mikrobi: Jó, jó, Pepe gyúr hóembert. Hozom a kis hóemberépítőt.
• Plumpi, a szomszéd srác érkezik a jelenetbe: Szervusztok! Mikrobi, csak nem építőszekrényből akarsz hóembert építeni?
• Mikrobi: Hát miből? Öt éve nincs hó a Földön!

Badumcc. Még egyszer: a sorozat ezen epizódjának 1976. március 7-én volt a premierje. Csaknem ötven évvel ezelőtt tehát volt már, aki nagyjából reálisan felmérte a jövőt (Botond-Bolics György mérnök, sci-fi író, az ő alaptörténeteiből készítette Bálint Ágnes a forgatókönyvet), és nem volt rest azt egy mesében a gyerekek elé tárni. Mondjuk a megoldás a hóproblémákra végül annyi volt, hogy bepattantak az űrhajóba, és elmentek egy olyan bolygóra, ahol volt hó.

Ami nálunk nem opció. De akkor mi lenne az?