Közelebb érzed már magad a kormányváltáshoz? Szívesen!

Rácsúsztam a Demokratikus Koalíció appjára. Fotelforradalmárok, szevasztok!

Közelebb érzed már magad a kormányváltáshoz? Szívesen!

Rögtön az elején bevallom, hogy ebből ne legyen félreértés: iszonyatosan könnyen rá tudok csúszni telefonos játékokra.

A farmomat, ahol mindenféle növényeket termelek, házakat építek, bányászom, izgalmas lényeket nevelek, és megannyi fontos küldetést tejesítek, egy időben napi szinten, órákon át nyüsztettem, még pénzt is képes voltam rá költeni, hogy gyorsabban, jobban, szebben menjen a dolog. De beláttam, hogy ez nem túl felnőttes így, úgyhogy hosszas tréningezéssel leállítottam magam róla.

Cserébe van egy csomó más játékom is, szeretem a színezőseket, a párosítósokat, a nem túl nagy agymunkát igénylő logikai játékokat, és tulajdonképen kipróbálok bármit, ami szép, színes, és azzal kecsegtet, hogy egy időre kikapcsol, és nem kell gondolnom semmi másra, csak arra, hogy elérjek egy kitűzött célt.

Értelemszerűen tehát, amikor Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentette, hogy olyan mobilapplikációval támadnak, amely egyszerre épít közösséget ÉS segít a kormányváltásban, úgy töltöttem le a telefonomra, mintha nem lenne holnap.

Mi ez, mire való, miért jó?

A mobilapp leggyorsabban felfogható része, hogy minden, de minden a DK-ról szól benne (micsoda meglepetés!), és ez bizony nagy szó, mivel irdatlan mennyiségű anyagot tartalmaz: az összes politikus önéletrajzától az összes sajtótájékoztatón és megjelent cikken át az összes eseményig tényleg mindent el lehet olvasni, amit egy hardcore DK-szavazó már amúgy is az álmából felkeltve tud.

Vagy mégsem?