Közmunkára és felfüggesztett börtönre ítélték a budapesti halálos kollégiumtűz okozóit: egy többgyermekes apa vesztette életét

Ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék annak a három kamasznak az ügyében, akik 2019 januárjában felgyújtották Budapesten, a Ráday utcai kollégiumot. A tűzeset következtében egy négygyermekes apuka vesztette életét. Unatkozott a három kamasz  A fiatalok, akik közül kettő 15 éves, harmadik társuk pedig 16 éves volt akkor, amikor kitalálták, hogy felgyújtanak valamit azért, hogy ne unatkozzanak. […] Source

Közmunkára és felfüggesztett börtönre ítélték a budapesti halálos kollégiumtűz okozóit: egy többgyermekes apa vesztette életét
Ítéletet hozott a Fővárosi Törvényszék annak a három kamasznak az ügyében, akik 2019 januárjában felgyújtották Budapesten, a Ráday utcai kollégiumot. A tűzeset következtében egy négygyermekes apuka vesztette életét. Unatkozott a három kamasz  A fiatalok, akik közül kettő 15 éves, harmadik társuk pedig 16 éves volt akkor, amikor kitalálták, hogy felgyújtanak valamit azért, hogy ne unatkozzanak. […]

Source