Letölthető táblázat és 5 fontos ábra a politikusok katonai repülős útjairól

Szabadon böngészhetővé tettük a Honvédelmi Minisztériumtól kapott költségadatokat. The post Letölthető táblázat és 5 fontos ábra a politikusok katonai repülős útjairól first appeared on atlatszo.hu.

Letölthető táblázat és 5 fontos ábra a politikusok katonai repülős útjairól

Az elmúlt hetekben külön cikkekben részleteztük, hogy a hivatalos adatok szerint mennyiért fuvarozták a honvédség repülőgépei Orbán Viktor miniszterelnököt és más állami vezetőket. Most szabadon hozzáférhetővé tesszük azt a táblázatot, amelyet a soronként beszkennelve kapott iratkupacból készítettünk. Emellett mutatjuk az öt legfontosabb ábrát is a repülési költségekről.

Az Átlátszó által megkapott számok feltűnően sok esetben még az üzemanyagot sem tartalmazzák, és gyakran egyéb kiadásokat sem írtak az egyes utak mellé, mintha azok irreális módon ingyen lettek volna. Néha viszont több millió forintba került a politikusi delegációk fedélzeti étel- és italfogyasztása, valamint internethasználata.

A Magyar Honvédség 2018-ban vásárolt négy darab repülőgépet, melyekből kettő utasszállító méretű, légitársaságok által is előszeretettel alkalmazott típus, kettő pedig úgynevezett business jet, amivel a szupergazdagok utazgatnak. A két darab Airbus A319 (lajstromjelük 604 és 605) és két darab Falcon 7X (lajstromjelük 606 és 607) típusú repülőgépet leggyakrabban Orbán Viktor miniszterelnök, Szijjártó Péter külügyminiszter, valamint egyéb kormánytagok, továbbá Áder János volt, és Novák Katalin jelenlegi köztársasági elnök használja.

„Honvédelmi és nemzetbiztonsági okokból” 30 évre titkosították a nyaralóhelyekre is sűrűn járó honvédségi repülők útjait, és semmilyen információt nem hoztak nyilvánosságra arról, hogy mennyi közpénzbe kerülnek. Tavaly azonban birtokunkba került egy megállapodás, amelyet a Miniszterelnökség kötött a Honvédelmi Minisztériummal (HM) arról, hogy a honvédségi repülőgépeket miként használhatják a miniszterelnökségi delegációk.

Ennek nyomán kikértük a dokumentumban említett költségösszesítőket a HM-től a Miniszterelnökség, a Külügyminisztérium és a Köztársasági Elnöki Hivatal által 2021 eleje óta megrendelt utak vonatkozásában. Három hónap időhúzás után a honvédelmi tárca egy soronként beszkennelt táblázatot küldött, amelyből hosszas munkával egy használható excelt készítettünk.

A repülések HM-től kapott költségeit tartalmazó táblázatunk itt megtekinthető.

Az adatok feldolgozása után megírtuk, hogy 223 repülőútról küldött információkat a HM, ám a számok nyilvánvalóan nem a valós és teljes költségek, mert sokszor még az üzemanyag ára sem szerepel a kiadások között.

Sokszor az üzemanyagot sem számolták el, mégis százmilliókba került a politikusok reptetése a katonai gépeken | atlatszo.hu

A honvédelmi tárca adatszolgáltatása erősen hiányos, hiszen a 270 repülőút 17,4 százalékáról, 47-ről nem adtak információkat. A maradék 223 út esetében is feltűnő, hogy gyakran a 8 költségelemből csak 1-2 szerepel a minisztériumtól kapott adatokban. Sokszor pedig ennél az 1-2 kiadásnál is 0 forint áll, mintha teljesen ingyen utaztak volna a politikusok a katonai gépeken.

A 223 útra összesen 644,4 millió forint kiadást tüntettek fel, amelyből azonban még így is 273 millió volt a hajtóanyag ára. A repülőtéri kiszolgálás 172 millió, a fedélzeti internethasználat 106,3 millió, a delegációk fedélzeti ellátása 36,4 millió forint volt. További 19,8 millió forint szerepel a légtérhasználati díjaknál, a személyzet külföldi tartózkodásánál 23 millió, a személyzet napidíja és ellátása rovatban 13,6 millió, az egyéb, nem tervezett (és nem is részletezett) kiadásoknál pedig 151 ezer forint.

 

Bár a kerozin nem lehet ingyenes, 172 útnál vagy egyáltalán nem írtak ilyen kiadást, vagy 0 forintot jelöltek meg rá: a 223 útból csak 51 esetben szerepel üzemanyagköltség. Így is voltak azonban borzasztó drága repülések, mert az egyéb kiadások több millió forintba kerültek.

 

A delegációk fedélzeti étel- és italfogyasztása a Külügyminisztérium útjainál volt a legdrágább: 10 esetben 1 millió forintnál is többe került. A rekorder Szijjártó Péter tavaly februári Kairó-Manáma útja volt, ami 5,5 millió forintba került. A második legmagasabb ellátási költség a Külügy egy madridi útján merült fel, ahol bő 2 millió forintért ettek-ittak repülés közben. Taskentbe (Üzbegisztán fővárosa) repülve 1,8 millió forintba fájt a delegáció fedélzeti étel- és italfogyasztása, több utazás során pedig nagyjából 1,3 milliós volt ez a tétel.

 

A HM-től kapott adatokban a fedélzeti internethasználat címszóval szereplő költség 106,3 millió forint, ami közel a hatoda a 644 milliós összes feltüntetett kiadásnak. Mivel a 223 útból 197-nél a Külügyminisztérium volt a megrendelő, az internetköltségek többsége hozzájuk köthető. Szijjártó Péterék 102 millió forintot neteztek el a honvédségi gépeken.

Szijjártóék 33 millióért ettek-ittak, és 102 millióért interneteztek a katonai repülőkön | atlatszo.hu

A Honvédelmi Minisztériumtól kapott adatok szerint 2021 január eleje és 2022 szeptember vége között a Miniszterelnökség, a Köztársasági Elnöki Hivatal és a Külügyminisztérium delegáltjainak repülése után 644 millió forint költséget számoltak fel. Az összegben sok esetben nem szerepel üzemanyagköltség, viszont a delegációk fedélzeti ellátása és internetezése egy vagyonba került az adatok alapján.

A rekorder egy Külügyminisztérium által megrendelt NurSzultán – Bishkek – Taskent – Isztambul – Varsó körút, amelyre 12,5 millió forintos internetköltséget tüntetett fel a honvédelmi tárca.

 

A Honvédelmi Minisztériumtól kapott adatok szerint a 223 útból 19 esetben a Köztársasági Elnöki Hivatal volt a megrendelő. Mivel az adatokat 2021. január 1. és 2022. szeptember 21. közötti időszakra kértük ki, ez a 19 eset Áder János korábbi, és Novák Katalin jelenlegi köztársasági elnököt is érinti. Számításaink szerint 13 esetben Áder János utazott a honvédségi repülőkkel, Novák Katalin pedig 6 alkalommal a 19-ből.

Feltűnő azonban a költségek egyenetlen eloszlása: Áder 13 útjára 43,2 millió forintot, Novák 6 utazására viszont csupán 5,1 millió forint kiadást tüntetett fel a Honvédelmi Minisztérium. Novák 6 útjából csupán 1-nél szerepel üzemanyagköltség, 3 útjához pedig 0 forint kiadást írtak.

 

Teljesen „ingyenes” repülés volt például a HM szerint Novák Katalin tavaly júliusi brazíliai repülőútja a 607-es Falconnal. Ennek során Novák először Rio de Janeiróba utazott az akkori elnökkel, Jair Bolsonaróval tárgyalni, majd Sao Paulóban meglátogatta az ottani Magyar Házat, onnan pedig egyenesen Szlovéniába ment Borut Pahor szlovén elnök meghívására.

Novák Katalin „ingyen” repült Brazíliába, Áder János pedig 125 ezerért Bulgáriába | atlatszo.hu

A különbség leginkább a kerozinból adódik: Áder János repüléseinél 5 esetben szerepel üzemanyagköltség, vagyis az összesen kiadott 6 ilyen adat nagy részét hozzá írták. Hasonló a helyzet a reptéri kiszolgálás költségeivel is: a 3 esetben megadott adat mindegyike Áder János útjaira vonatkozik – ahogy a 3 kiadott fedélzeti ellátásból is 2.

Erdélyi Katalin

Adatvizualizáció: Szabó Krisztián. Címlapkép: Orbán Viktor felszáll az egyik honvédségi repülőre 2021. május 6-án (fotó: a miniszterelnök Facebook-oldala)

The post Letölthető táblázat és 5 fontos ábra a politikusok katonai repülős útjairól first appeared on atlatszo.hu.