Nagyobb lehet a szegedi BYD-üzem, mint hitték; Pécsett is megtámadták a választás eredményét

Erről írtak a független vidéki portálok a héten. Lapszemle.

Nagyobb lehet a szegedi BYD-üzem, mint hitték; Pécsett is megtámadták a választás eredményét

Szegeder.hu: Az eddig ismertnél is nagyobb összeszerelőüzem alapozását kezdheti meg a BYD Szegeden

Bár az autóipar gondokkal küszködik, ami miatt a hazánkban nemrég kiépült akkumulátorgyárak is elbocsátásokra kényszerültek, egyelőre úgy tűnik, a BYD szegedi gyárberuházása nem lassul. Sőt, június elején újabb csarnokok alapozására kértek engedélyt, amivel szinte megduplázódik a gyár eddig ismert területe. Hivatalos kínai bejelentés még mindig nincs, és bár a Szegeder megkereste a BYD PR-ügynökségét, egyelőre nem kaptak választ. A gyár első üteme már az alapozásnál jár, és jövőre legurítanák az első elektromos autókat a szalagról.

Borsod24.hu: A tiltás ellenére a kormány mindenképpen támogatná a felsőzsolcai gyárat

Az Európai Bizottság szerint a tavaly Felsőzsolcán létesült GKN Automotive Hungary Kft. számára nyújtani tervezett 43,76 millió euró (17,3 milliárd forint) állami támogatás nincs összhangban az uniós állami támogatási szabályokkal, ezért blokkolta. A részletesebb indoklásból kiderült: az Európai Bizottság ezt tiltott állami támogatásnak minősítette, hiszen a brit tulajdonban lévő gyár így is, úgy is megépült volna. Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója a döntés után jelezte, a kormány megvizsgálja a további lehetséges lépéseket.

SzabadPécs.hu: Csak öt szavazat volt a különbség, volt 79 érvénytelen voks, Péterffyék megtámadták az eredményt

Péterffy Attila, az újraválasztott polgármester bejelentette, kifogást nyújtottak be a 9-es számú önkormányzati választókerületben (egyebek mellett mozgóurnák kérelmezése és használata terén zajlott szabálytalanságok, jogsértések miatt), és az eredmények megsemmisítését, valamint új választás kiírását kérték. Ezzel párhuzamosan a szavazatok újraszámlálását kérték a 8-as számú önkormányzati választókerületben, ahol az érvénytelen szavazatok száma többszörösen meghaladta a két első helyen végzett jelöltre leadott voksok közötti különbséget.

7300.hu: Nyolc fideszes és négy ellenzéki képviselő lesz a testületben

Míg 2019-ben tarolt, most csak a 3. számú egyéni választókerületben tudott nyerni az ellenzéki összefogás (KÖT). Minden más kerületet a Fidesz vitt– írta meg a 7300.hu. Kompenzációs listán további 2 embert jutott be, míg a Mi Hazánknak egy hely jutott. További érdekes adat, hogy az EP-szavazás alapján Komlón is a Tisza lett a legnépszerűbb párt a Fidesz után. Míg a kormánypárt 3747, addig a Tisza 2579 szavazatot, az MSZP-DK-Párbeszéd összefogás pedig 1301 szavazatot kapott.

Veszprémkukac.hu: OROSVÁRI ZSOLT – Oda minden reményem

A Veszprémi Törvényszék elutasította Orosvári Zsolt keresetét, aki azért perelte be a magyar államot, mert úgy véli, az állam beteg embereket hagy a sorsukra azzal, hogy nem megfelelő mértékben emeli az ellátási összegüket, amivel megsérti a szociális biztonsághoz és az emberi méltósághoz való jogukat. A bíróság szerint a felperes sorstársakra hivatkozással indította meg a keresetét, konkrét jogszabálysértést nem tudott megjelölni, továbbá az állam az alkalmazható és hatályos rendelkezések szerint hozta meg döntését.

Nyitókép: Szijjártó Péter és Botka László a BYD szegedi gyárának bejelentésén 2023 decemberében. Fotó: Facebook

Source