Orbán megszólalása után ellenzéki politikusok Novák Katalin lemondását követelik

Többen tüntetésre invitálják követőiket. Dobrev Klára szerint Orbán Viktor sem vállalta a felelősségét, Donáth Anna szerint a tettek beszélnek, Dúró Dóra szerint pedig ő jobb alkotmánymódosítást javasolt

Orbán megszólalása után ellenzéki politikusok Novák Katalin lemondását követelik

Több ellenzéki politikus is reagált Orbán Viktor csütörtöki bejelentésére, miszerint alkotmánymódosítást nyújtott be, „amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetése esetén kegyelmet kaphasson”.

  • Donáth Anna (Momentum): „Novák Katalin egy pedofilsegítőnek adott kegyelmet. Ennyi a lényeg. (...) Novák Katalinnak ezek után méginkább le kell mondania.”
  • Dobrev Klára (DK): „Orbán mai videóüzenete nyílt beismerése annak, hogy Novák Katalinnak mennie kell!”
  • Dúró Dóra (Mi Hazánk): „Novák Katalinnak igenis vállalnia kell a politikai következményeket, és távoznia kell az államfői székből.”

Novák Katalin döntése, mellyel kegyelmet adott a bicskei gyerekotthonban pedofil bűncselekményekért elítélt igazgató bűntársának nagy port kavart.

A Momentum elnöke szerint „Orbán Viktor kimondta: Novák Katalin egy pedofilsegítőnek adott kegyelmet. Ennyi a lényeg.” Donáth kiemelte, hogy Orbán – a döntést még igazságügyi miniszterként ellenjegyző – Varga Judit és Novák Katalin elmozdításáról nem beszélt. „A tettek beszélnek. Márpedig a tett az, hogy a pedofilsegítő szabad, és Orbán Viktornak szava sincs azokra, akik elengedték” – írja Donáth aki a Sándor-palotához tervezett pénteki tüntetésre hívja követőit.

Dúró Dóra, a Mi Hazánk politikusa szerint Orbán javaslata félmegoldás. Figyelmeztet, hogy ő is hasonló módosítási javaslatot nyújtott be a napokban, azonban az ő változata szerint egyetlen vádlott, illetve elítélte se kaphatna kegyelmet pedofíliához kapcsolódó ügyekben, például az elkövetőnek falazók vagy a zsarolók se. Dúró jövő heti fáklyás felvonulásukra invitálja követőit.

Dobrev Klára szerint „szégyen, hogy éppúgy ahogy Novák Katalinnál, úgy ma Orbán Viktornál is elmaradt a szembenézés, a bocsánatkérés és a felelősségvállalás”. A DK politikusa szerint Novák már Orbán szerint is alkotmányellenesen döntött, és csak a köztársasági elnök azonnali leváltása jelenthet megoldást.