Ötéves a józsefvárosi zseberdő – interjú a belvárosi komposztmesterrel
Az Auróra Klímakert öt év alatt erdőt varázsolt egy parkolóból. Videóriport.
Sok ember fektetett rengeteg energiát abba, hogy egy parkolónak használt üres kis nyolcadik kerületi, murvával szórt telekrészből egy szúnyogokkal teli bozótost teremtsen. Videóinterjú az Auróra Klímakert komposztmesterével, aki bemutatja a 180 fát számláló nyolcadik kerületi minidzsungelt.
A nagyvárosokban a klimaadaptáció, a területhasználathoz való jog örök harc, egymásnak feszülő érdekek dinamikusan változó viszonyrendszere. Az ingatlantulajdonos profitot, a helyiek levegőt szeretnének. Egy pesti társasházban pedig 30 lakás van, viszont csak három autó tud leparkolni előtte. A belváros gravitál, de szükség van térre is. Legalább egy kicsire.
Ahogyan Budapest folyamatosan változik, a nyolcadik kerületi gettóból izgalmas városrész, majd vonzó befektetési lehetőség lett. Ebben a folyamatos alakulásban azonban mindig vannak rések, köztes terek. Az Auróra zseberdője egy ilyen kis területet változtatott erdővé néhány év alatt, aminek fontos, önmagán túlmutató üzenete is van. Minden apró lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy személyessé, fenntarthatóvá és zölddé tegyük a saját környezetünket.
Sok szó esik arról, hogy a városba kellenek zöld felületek – minél több, annál jobb. De arról, hogy milyenek is legyenek ezek a zöld felületek, amelyeket a következő évtizedekre szánunk, arról csak a tájépítész-körökben beszélnek. Talán a városi méhlegelők fontossága, a fákat körülvevő, a kutyapisi ellen védő aljnövényzet szükségessége kezd eljutni a köztudatba, mint valami új, egzotikus irányzat, de a talajszintben összekapcsolódó, egymást erősítő faültetésről keveset hallani. Holott a városok élhetősége nagyban fog függni ezektől a szemléletváltozást tükröző módszerektől.
Az Auróra Klímakert pedig még ennél is tovább megy, és a természetes erdőrendszerek létrejöttét transzponálja egy belvárosi környezetbe. Ráadásul egy régi, öt éve még parkolóként működő foghíjtelken. Ehhez a kertészek számára extrémnek tűnő módszereket használnak, hogy minél hamarabb egy önfenntartó, karbonnyelő erdőt hozzanak létre.
Az invazív fafajták és a gyomnövények itt nem kiirtandó mumusok, hanem a permakultúra szerves részei. Interjúalanyunk Mark Richards, a kert komposztmestere. A férfi nem kertész, hanem klímaaktivista, aki vizionáriusként fogja össze a projektet. Hosszan beszélgettünk vele, hogy az ő szemén keresztül mutathassuk be a 180 fát számláló zseberdőt.
Szöveg és videó: Pápai Brigitta – Pápai Gergely
