Rendőrségi eljárás vár két olasz TikTokerre, akik levideózták, ahogy egyikük színlelt betegségére hivatkozva mentővel vitetik be magukat a közeli városba

Azután buktak le, hogy videójukat feltöltötték a TikTokra.

Rendőrségi eljárás vár két olasz TikTokerre, akik levideózták, ahogy egyikük színlelt betegségére hivatkozva mentővel vitetik be magukat a közeli városba

Eljárást indítanak a rendőrök két olasz TikTokker ellen, akik betegséget színleltek, hogy mentőautóval egy közeli városba vitessék magukat.

A két fiú múlt héten forgatta le a videót, melynek elején arról beszélnek, hogy a semmi közepén vannak éppen, de meg fogják oldani a problémát. Ezután az egyikük felhívta a mentőket, és azt mondta, a barátja elájult. A másik fiú eközben a padon fekve éppen a nevetését próbálta visszatartani.

A fiúk ezután levideózták az útjukat, mely a tengerparti város, Riccione kórházába vezetett. A sürgősségi osztályon is eltöltöttek egy kis időt, mielőtt távoztak onnan.

A rendőrök azután azonosították be őket, hogy a videójuk felkerült a TikTokra. Miután a regionális egészségügyi hatóság feljelenti őket, eljárás fog indulni a fiatalok ellen.

Az egyik fiú az esetről később azt mondta a helyi újságnak, hogy idiótának tartja magát, és már úgy gondolja, nem szabadott volna elkészíteniük a videót.

(via The Local)