Több mint 700 dolgozó hányt és fosott az Airbus Atlantic karácsonyi vacsorája után
Nem tudni, mi volt az étlapon, ami ezt kiválthatta a nyugat-franciaországi munkavállalókban.
Több mint 700 dolgozó megbetegedett az Airbus Atlantic karácsonyi vacsoráján, az ARS egészségügyi hivatal szerint a repülőgép-ipari csoport nyugat-franciaországi telephelyén dolgozó munkavállalók hányástól és hasmenéstől szenvedtek – BBC, ami szerint nem világos, hogy mi volt az ünnepi lakoma étlapján az a tétel, ami miatt a karácsonyi készülődés rémálommá vált.
Az Airbus egyelőre nem reagált a BBC-nek. Az Airbus Atlantic a világ legnagyobb repülőgépgyártójának, az Airbusnak a leányvállalata, öt országban 15 ezer embert foglalkoztat.
Az ARS nem közölt részleteket arról, hogy pontosan milyen ételektől lehettek rosszul az emberek a múlt héten megrendezett vacsorán, de pénteken azt közölte, hogy az étkezők „hányás vagy hasmenés klinikai tüneteit mutatták”. Vizsgálat indul a tömeges ételmérgezés forrásának felderítésére – közölte a hivatal az AFP francia hírügynökséggel.
A szélesebb körű Airbus-csoport 134 ezer embert foglalkoztat, termékeket és szolgáltatásokat nyújt a repülőgép-, helikopter-, védelmi, űr- és biztonsági iparban.
Az év elején Franciaországban egy – a mostanitól teljesen független – incidensben többen megbetegedtek, egy görög állampolgár pedig meghalt, miután egy bordeaux-i étteremben elkapta a ritka, élelmiszer-eredetű botulizmust. (BBC)