Kalocsán bekísérték a választókat a szavazófülkébe, és több szavazólap volt, mint szavazó

A fideszes polgármester csak 23 szavazattal nyert, és ellenfele választási csalást gyanít, mert több gyanús esemény is történt vasárnap a városban.

Kalocsán bekísérték a választókat a szavazófülkébe, és több szavazólap volt, mint szavazó

Filvig Géza, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje csupán 23 szavazattal győzött Kalocsán vasárnap. A második helyezett Bagó Zoltán lett, aki a Kalo Lokálpatrióta Egyesület képviseletében indult. Bagó választási csalás miatt a választási bizottsághoz fordult, mert bizonyítékai szerint több olyan szabálysértés is történt, ami befolyásolta a végeredményt.

A szavazatszámlálás során például egy borítékban két szavazólapot is találtak, mindkettőn a fideszes polgármesterjelöltre leadott érvényes szavazattal. Az írni-olvasni nem tudó szavazóknak minden esetben a szavazatszámláló bizottság elnöke segített szavazni, és olyan is volt, hogy 3-4 ember egyszerre tartózkodott egy szavazófülkében.

Bács-Kiskun megye székhelyén a polgármesterválasztást a regnáló fideszes polgármester, Filvig Géza nyerte. Kihívója, Bagó Zoltán a Kalo Lokálpatrióta Egyesület színeiben indult és csupán 23 szavazattal vesztett. Bagóék számos kifogást nyújtottak be, mert szerintük csalás történhetett a vasárnapi választáson.

 

Tisztelt kalocsaiak!

A mai napon fellebbezést nyújtottam be a szavazatszámláló bizottságok szavazóköri eredményt…

Közzétette: Dr. Bagó Zoltán – 2024. június 13., csütörtök

Szavazótoborzás a feleséggel

„Ifj. Dr. Simon Zoltán, a FIDESZ-KDNP helyi választási bizottságba delegált tagja június 9-én, a választások napján egy fideszes aktivistának (aki a felesége) nyújtott segítséget a 2. és a 3. szavazókör területén a FIDESZ-KDNP mozgósításához. A bizonyítékként csatolt videófelvételen látható, hogy az aktivista a helyi választópolgárok által jól ismert tablettel a kezében kopogtat a választókhoz, sofőrje pedig ifj. Dr. Simon Zoltán” – ez az egyik Bagóék által kifogásolt esemény a kalocsai választás kapcsán.

Az irat szerint „értelemszerűen a jelölt és a jelölő szervezethez történő szorosabb kötődés esetükben nem kifogásolható”, viszont Bagóék úgy látják, hogy „a választási bizottsági tagsággal összeegyeztethetetlen a választások napján történő aktív kampánytevékenység folytatása. A választópolgárok előtt ilyen esetben a delegált egyszerre jelenik meg pártaktivistaként és a választások tisztaságát, a pártatlanságot biztosítani hivatott tisztségviselőként”.

Dr. Simon egyébként Kalocsa fideszes alpolgármesterének fia, így a választópolgárok minden bizonnyal jól ismerik a településen. Már csak azért is, mert a férfi a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal helyi egységénél, a Kalocsai Járási Hivatalnál dolgozik, mint az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Osztály vezetője.

Simonzoltan Kalocsa Fb

Simon Zoltán fideszes alpolgármester a saját választási plakátjával 2024 májusában (fotó: Simon/Facebook)

Segítettek szavazni az analfabétáknak

De nem csak ennyi történt Kalocsán. A legkirívóbb talán a következő eset. „Többször előfordult, hogy ugyanazon szavazófülkében egyszerre többen, akár négyen is tartózkodtak egyidejűleg” – írják Bagóék a kifogásban. Majd kifejtik: „több analfabéta választópolgár érkezett a szavazókörbe, akiknek a szavazásban minden esetben az SZSZB (szavazatszámlálási bizottság) elnöke egyedül nyújtott segítséget”.

A kifogás szerint az SZSZB-elnök az SZSZB-tagok kifejezett figyelemfelhívása ellenére sem engedte, hogy az SZSZB más tagja is segítséget nyújtson a választópolgároknak. A SZSZB-tagok figyelemfelhívásával szemben

az SZSZB-elnök azt állította, hogy az a szabályszerű eljárás, ha egyedül ő segít az írni-olvasni nem tudó szavazóknak.

A SZSZB tanúnyilatkozatokat jegyző tagjai a fenti jogsértések mindegyikét jelezték a jegyzőkönyvvezetőnek”, de azt kérésük ellenére sem jegyzőkönyvezték.

Bagóék a választási eljárásról szóló törvényre hivatkozva állítják, hogy „semmilyen körülmények között nem fordulhat elő, hogy a szavazat leadásában láthatóan nem akadályozott személyt bekísérjék a szavazófülkébe lehetőséget teremtve a szavazási magatartás befolyásolására vagy az általa leadott szavazat ellenőrzésére. Egy segítőnél (vagy a szavazatszámláló bizottság két tagjánál) több személy pedig még a szavazásban akadályozott személyt sem kísérheti be a szavazófülkébe”.

„Keressetek még nekem szavazatokat”

A következő kifogásolt ügy nehezen érthető, legalábbis egy normális választásnál fel sem merülhetne ilyesmi.

„A 001. számú szavazókör szavazatszámláló bizottságának (a továbbiakban: SZSZB) a Fidesz-KDNP jelölő szervezetek által megbízott tagja a szavazatszámlálás végén, a szavazóköri jegyzőkönyvek lezárása előtt telefonon tájékoztatta Bagó Istvánt, a Fidesz-KDNP jelölő szervezetek Kalocsa 1-es számú választókörzetben indult egyéni képviselőjelöltjét.”

Magyarán a hivatalos eredmény előtt megmondták a fideszes jelöltnek, hogy hány szavazatot kapott, ami teljesen szabálytalan. Nem lehetett egyébként egy vidám beszélgetés, mert Bagó István vesztett a körzetben, hiszen civil ellenfelét választották a lakosok képviselőjüknek. A választási bizottsághoz benyújtott kifogás szerint a fideszes jelölt ezt meghallva

telefonon keresztül, „ordítva” utasította az SZSZB tagjait, hogy keressenek még neki megfelelő számú szavazatot, hogy ő nyerhessen.

„Ezt követően az SZSZB Fidesz-KDNP jelölő szervezetek által delegált egyik tagja a folyosóról bekiabálva, »feldúlt hangon« szólította fel az SZSZB elnökét, hogy számolják újra a szavazatokat Bagó István egyéni képviselőjelölt győzelmének érdekében. Ezt az SZSZB elnöke határozottan visszautasította”.

Több szavazólap, mint szavazó

A szavazólapokkal sem stimmelt minden Kalocsán vasárnap. Egy tanú elmondása szerint „a szavazatszámlálás során volt egy olyan lebélyegzett polgármester választási szavazólap, amely üres volt. Ekkor az SZSZB elnöke azt javasolta, hogy ezen az üres szavazólapon mi, többi SZSZB-tag tegyünk egy érvényesnek látszó szavazatot majd arra a jelöltre, aki a szavazatszámlálás legvégén a legkevesebb szavazatot kapja.

Az eset kapcsán többedmagammal felháborodásomat és egyet nem értésemet fejeztem ki. Külön megkértem a jegyzőkönyvvezetőt, hogy SZSZB-elnök súlyosan szabálytalan kérését rögzítse egy rendkívüli jegyzőkönyvben, ezt azonban a jegyzőkönyvvezető elutasította”.

De akadt más furcsaság is az egyik kifogás szerint: „A szavazatok összeszámlálása során a szavazatszámláló bizottság (a továbbiakban: SZSZB) észlelte, hogy eggyel több szavazólap lett felhasználva, mint a megjelent választópolgárok száma. A szavazatszámlálás során

egy borítékban két darab lebélyegzett szavazólapot talált az SZSZB, amelyeken dr. Filvig Gézára leadott érvényes szavazatok szerepeltek.

A nap folyamán az SZSZB két tagja osztotta a szavazólapokat, akik nem tudtak magyarázatot a történtekre”.

Bagó Zoltán, a Kalo Lokálpatrióta Egyesület jelöltje a fent részletezett kifogásolható események miatt a szavazatok megsemmisítését és új polgármesterválasztást kér.

Segesvári Csaba

Címlapkép: Orbán Viktor és Filvig Géza, Kalocsa fideszes polgármestere 2024. június 6-án, a Kalocsa-Paks Duna-híd átadásán (fotó: Filvig/Facebook)

Source